HTML

Lájkolj minket

Ízületi kattogás

szerző: Gerinces Magazin létrehozva: 2014.05.05. 14:47

Gyakran tapasztaljuk, hogy mozgásokra az ízületeinkből pattanó hang szabadul fel. De az ízületek rendszeres „kiropogtatása” vajon ártalmas-e? Az alábbi összefoglalóban a hang eredetéről feltételezett hipotéziseket olvashatja.

gerinces_izuleti-kattogas_blog-e1399452053684.jpg

Mozgás során előfordul, hogy éles kattanást, roppanás vagy pattanást hallunk. Ez fellelhető egészséges és szomatikus diszfunkcióval rendelkező ízületeknél is. Ez a jelenség mind az orvostudomány kutatóit és laikusokat egyaránt foglalkoztatja. Az első vizsgálatokat 1911-ben kezdték magyarázatot keresve a hang eredetére.

A mozgás által generált hangoknak több feltételezett oka lehet, a pontos mechanizmus nem ismert. Az alábbiakban a leggyakrabban használt hipotéziseket olvashatják:

  • kavitáció

fizikai jelenség, mely akkor következik be, ha egy anyag folyadék fázisból hirtelen gáz fázisba megy át a nyomás esése következtében. Az egymásnak csattanó folyadékfelületek erős akusztikus lökéshullámot keltenek, ami egyrészt erős zajjal, rezgéssel, másrészt a környező szilárd testek eróziójával jár.

  • szalagok hirtelen megnyúlása

  • intra-articularis adhéziók felszabadulása

  • krepitáció

A krepitáció hasonló hang, mint a hó ropogás. Ezt leggyakrabban a térd ízületben tapasztaljuk. A krepitációt el kell különítsük a többi hang jelenségtől, mert ebben az esetben az adott nízület arthrosisa vagyis kopása áll a háttérben. A többi hangjelenség teljesen egészséges ízületben is létrejöhet.

Ha a hangok nem rendszeresen fordulnak elő és fájdalommal nem járnak, akkor ártalmatlannak tekinthetjük, tehát aggodalomra nem ad okot, mégis jelentősen befolyásolhatják az életminőséget. Az állandóan roppanó nyak vagy járás közben kattanó boka vagy csípő fájdalom jelenléte nélkül is nagyon zavaró lehet. A gerinc esetén a tapasztalat azt mutatja, hogy különösen a nyaki gerinc területén a kor előrehaladtával egyre gyakoribb a nyaki gerinc mozgatása közben hallható kattogó vagy pattanó hang. Ez mindaddig, amíg fájdalommal nem jár, általában nem szorul fizioterápiás beavatkozásra. Gyakran látni, hogy az ízületi kattogás a nyaki gerinc mozgásbeszűkülésével jár. A mozgás beszűkülésnek több oka lehet, de a hátterében sokszor az ülő és a mozgásszegény életmód áll.

A korlátozott mozgás már az életminőség romlásával is járhat. A nyak forgó mozgásának beszűkülése például autóvezetés közben komoly problémát okozhat, súlyosabb esetben akár balesetveszélyes is lehet. Az ilyen jellegű ízületi diszfunkció fizioterápiás eljárások segítségével anatómiai sajátosságok függvényében javítható.

A lumbális gerinc kattogása leggyakrabban forgó mozgás közben jelentkezik és ritkább, mint a nyaki gerinc esetén. A tapasztalat azt mutatja, hogy a törzs izomzat erősítésével a kattanás ritkábban jelentkezik.

Felmerül ezek után a kérdés, hogy mivel jár egy „ízület kiropogtatása”. A betegek gyakran arról számolnak be, hogy jól eső érzés tölti el miután „kiropogatta” a gerince valamely szakaszát vagy ízületét. Egy ízület mechanikai felszabadítása történhet hang kíséretében, de történhet „némán”. A keletkező hang hátterében a kavitáció jelenségét feltételezik. Ez a jelenség létrejöhet egészséges és károsodott ízület esetén is. Nem tisztázott, hogy az alkalmazott manőver ártalmas e az ízületre vagy sem. Jelenleg egy kutatást végeztek ebben a témakörben. Ebben olyan egyéneket vizsgáltak, akik habituálisan kiropogtatták az ujjaikat. A vizsgálatba bevont egyének kezeiről készült röntgen képeken a rendszeresen „kiropogtatott” ízületek destrukcióját látták. Ez alapján nem ajánljuk ennek a manővernek a rendszeres elvégzését, ezzel is megelőzve az ízület potenciális károsodását.

 

A cikk szerzője az Országos Gerincgyógyászati Központ munkatársa.

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://gerinces.blog.hu/api/trackback/id/tr96001982

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

efi 2014.05.06. 18:18:29

Én csak az ujjaimat ropogtatom. Naponta többször és kb 25 éve. Semmi bajuk.

dukeekud 2014.05.06. 20:42:36

Erdekes, hogy egy ilyen hetkoznapi dolgot nem tudnak, csak talalgatnak. Nem gondoltam volna, hogy ez manapsag ketseges lehet. Amugy azt olvastam valahol, hogy izuletek koze szorult levego adja ezeket patanno, katanno hangokat. Hitem is meg nem is.

Knorr 2014.05.06. 22:32:51

kb 1 hete olvastam egy másik cikkben hogy kikutatták, hogy az ujjropogtatás nem ártalmas.

most akkor ?

RÖVIDLÁTÓ 2014.05.06. 23:53:17

Én legalább tudom, ha:
ropog a fogam alatt,..........
akkor:
almát eszem.....

Kelly és a szexi dög 2014.05.07. 09:07:43

rengeteget lehetett tanulni a cikkből - remélem a dokik azé többet is tudnak a témáról...

aBringakirály 2014.05.07. 12:25:32

Nekem szinte minden ízületem recseg, néha fájdalommal is ját (csukló, térd, könyök).
több dokitól is kérdeztem, mi ezzel a teendő és miért alakult ki a helyzet.

Kialakulás: Örökletes (gyerekeimnél is tapasztalom)

Teendő: súlyemelés és nehéz súllyal gyúrás kerülése, de nem emgterhelő erősítés és sok kardió mozgás javallott
+ saját tapasztalat, Béres porcerőt ha rendszeresen szedem ,a tünetek, főlega fájdalom csökken/megszűnik.

+1 Nakropogtatásnál egyszerm porcproblémám is lett, tornával masszázzsal helyrehozták, de azóta óvatosan.

mások, más tapasztalatok?

efi 2014.05.07. 17:23:36

@RÖVIDLÁTÓ:
Szerencséd, hogy szereted az almát, mert ha nem szeretnéd, akkor a letörött fogadat jelentené az a zaj...

RÖVIDLÁTÓ 2014.05.07. 17:42:57

@efi:
Én az Almát szeretem, nem az almát.
A fogzaj meg nem zavar mert többnyire a pohárban úszik.


süti beállítások módosítása