HTML

Lájkolj minket

Gyermekeink egészség- és agyfejlesztése

szerző: Gerinces Magazin létrehozva: 2013.07.16. 10:19

Itt a nyár és a meleg, vége az iskolának – mihez kezdjünk a gyermekekre zuhant rengeteg szabadidővel?

Nemcsak a gerincük, hanem egész testük-lelkük, sőt az értelmi fejlődésük sikerességét is szolgálja, ha olyan programokat szervezünk a gyermekeknek, melyekben mozgásos kalandokban részesülnek. Nem extrém sport-kalandokra gondolok, hanem bármilyen könnyen elérhető mozgásos tevékenységre – ez ugyanis mind kaland: átélt élményt, testtudatot és ezen keresztül agyat fejlesztő kaland. Mert ugye a képernyős tevékenységek a valóságban semmilyen valós, átélt élményt nem nyújtanak, s ezekhez képest még egy egyszerű közös séta is kaland. A képernyős elfoglaltságokhoz képest sokszoros hasznossága van annak is, ha a gyermeknek mesét olvasunk, vagy a nagyobb gyermek maga olvas. Sőt, az is nagyon hasznos, ha a gyerekeket bevonjuk a család mindennapi feladataiba és neki is saját tennivalót adunk, olyat, amiben sikeres lehet. Mindezzel egyúttal a képernyős elfoglaltságok elől is elvonjuk, s ez tiszta haszon a gyermek fejlődése szempontjából.

bogaras.jpg

Minderről bővebben szól a neves német agykutató és neurobiológus, Gerald Hüther professzor:

„Az agyunkban lévő legfontosabb idegi áramkörök kialakításához elsősorban arra van szükségük a gyerekeknek, hogy megtapasztalják saját testüket. És ezt nem a képernyő előtt ülve szerzik meg, függetlenül attól, hogy mi megy a tévében.

- Miért olyan meghatározóak a testi tapasztalatok?

- Csak az tudja értelmi képességeit kibontakoztatni, akiben kialakul a megfelelő testérzet. Már vannak olyan tanulmányok, melyek bizonyítják: azok az alsó tagozatos gyerekek, akik jók matekból, különösen jól tudnak egyensúlyozni is. Az ember úgy szerzi meg a háromdimenziós és absztrakt gondolkodáshoz, ill. a matematikához szükséges feltételeket, hogy megtanulja egyensúlyban tartani a testét. Amint egy gyerek a tévé előtt ül, nem érzi többé a testét. Nem mászik, nem ugrál, nem egyensúlyoz, sőt nem mászik fára sem – azaz nem a testének tanulásával tölti az időt.

- A gyerekeknek tehát lehetőleg minél többet kellene mozogniuk?

- Igen, de nem feltétlenül kell hegyet mászniuk. Az egyik legcsodálatosabb testtanulási gyakorlat az éneklés. Eközben ugyanis a gyermek agyának olyan virtuóz módon kell a hangszalagokat mozgatnia, hogy hajszálpontosan a megfelelő hang jöjjön ki. Ez a lehető legjobb finom-motorikus gyakorlat és ugyanakkor ez a feltétele minden későbbi, nagyon differenciált gondolkodásmódnak is.

Ráadásul az éneklés esetében egy nagyon összetett, alkotó teljesítményről van szó. Hiszen a gyereknek az egész dalt fejben kell tartania ahhoz, hogy pontosan a megfelelő időpontban eltalálja a megfelelő hangot. És a kórusban megtanul alkalmazkodni is a többiekhez – ami a társas kapcsolatok egyik feltétele.

Ezen kívül a gyerekek valami csodálatos dolgot is megtapasztalnak: azt ugyanis, hogy nem tudunk félni, ha énekelünk. Ma már tudják a neurobiológusok, hogy a felszabadult agy éneklés közben nem képes félelemérzéseket mobilizálni. Ezért énekel az ember évezredek óta lefelé menet a pincébe. Nem azért, hogy elijessze az egereket.

- Hol csapódnak le az ilyen tapasztalatok, hol alakulnak ki az idegi áramkörök?

- Az agyunk legbonyolultabb részén, az úgynevezett  prefrontális kortexben. Ez közvetlenül a homlok mögött található. Ott fejlődik ki az önmagunkról alkotott képünk. És ezzel együtt az a késztetésünk is, hogy a világ felé forduljunk, hogy cselekvéseket tervezünk, impulzusokat kontrolláljunk és elviseljük a frusztrációkat.

Ennek korai gyermekkorban, körülbelül 6 éves korunkig kell kialakulnia. A mindezért felelős hálózatok a homloklebenyben azonban csak akkor fejlődhetnek ki, ha a gyerek megszerzi ezeket a tapasztalatokat. Ilyen élmények pedig akkor érik elsősorban, ha olyan dolgokkal foglalkozik, melyeket képes megérteni és alakítani is tud rajtuk. Ez azonban ma egyre nehezebb: ma már nem vagyunk képesek felfogni, hogyan is működnek lényegében a hétköznapi használati tárgyaink.

- Hogyan hat mindez a gyermek agyára?

Az értelmi összefüggésnek ez a hiánya azt eredményezi, hogy a gyerekeket egyszer csak nem fogja érdekelni az oksági kapcsolat. Ez az emberi agy fejlődésének egyszerű konzekvenciája. A gyerekek megtanulják, hogy a dolgokat a mögöttük rejlő értelem megragadása nélkül kell elfogadniuk. Sok digitális média nemcsak hogy nem érthető, hanem ráadásul még nagyon kevés lehetőség is kínálkozik a képernyőn folyó történésekbe való aktív beleszólásra. Amikor először ültetünk kisgyereket a tévé elé, még beszélget a készülékkel. Mondja a nyúlnak, hogy hol leselkedik a róka. Megpróbál tehát aktívan részt venni a történésekben. Ezt tanította neki az eddigi - virtuális média nélküli - tapasztalata. Néhány hetes tévézés után azonban a legtöbben rezignáltan veszik tudomásul, hogy nem szólhatnak bele tevékenyen a dolgok alakításába és feladják, azaz: megkérdőjelezik az önhatékonyságuk egy részét.

- Ez azonban fontos eleme a gyermek fejlődésének.

- Igen, és csak a saját tapasztalatai által fejlődik ki a homloklebenyben - egy nagyon komplex idegi hálóként. A gyerek megpróbálja az új tapasztalatot a régiekhez illeszteni. De ehhez előbb úgymond keresgélni kezd az agyában. Egy produktív nyugtalanság keletkezik, mindaddig, mígnem egyszer csak passzol az ingerminta. Akkor aztán a káosz az agyban harmóniává alakul át. Ez az a bizonyos „aha-élmény”.

És eközben aktivizálódik a jutalmazási rendszer. Az idegsejtek „boldogsághormonokat” bocsátanak ki. Minden apró, saját teljesítményként elért sikerélmény olyan boldogítóan hat, mintha egyszerre egy kis kokaint és heroint vettünk volna be. Ezzel szemben rettenetesen nehéz a filmnézésben aktívan, kreatívan benne lenni. Ezért jó volna, ha a gyerekek a beiskolázás előtt lehetőleg egyáltalán nem kerülnének kapcsolatba a tévékészülékkel vagy a computerrel.

- De hát egy könyv cselekményét is készen kapjuk. Az olvasás is passzív tevékenység.

- Ha egy gyerek olvas, akkor közben agytechnikailag rengeteg dolog történik. A betűket szavakká rakja össze. A szavak és mondatok képekké alakulnak át, fantáziavilágokká. Amit a gyerek agya elolvasott, az megjelenik lelki szemei előtt. Piroska megy az erdőbe. Itt egy gyerek sem a betűket látja. Ez hihetetlen fantáziateljesítmény: feketéből és fehérből egy képet megalkotni. Ezzel szemben egy Harry Potter-film semmit sem ér. Mielőtt bekapcsolhatná az az ember a fantáziáját, már ott is a következő kép. Csak az viszi valójában előrébb az embert, amiért saját maga megdolgozott.

konyvtar.jpg

- Ön tehát úgy gondolja, hogy a gyerekeknek feladatokra van szükségük?

Az agy számára a valódi kihívások, kalandok a döntőek. A nagybácsival pecázni, házat építeni egy fára vagy megmászni egy hegyet. A kalandok tettek mindnyájunkat erőssé. Ma már bizonyítani is tudják az idegtudósok ezt az összefüggést: a gyerekeknek életük során lehetőleg minél több kihívással kell megbirkózniuk ahhoz, hogy az agyukban létrejöhessenek a legfontosabb hálózatok. A gyerekeknek tehát szükségük van egy olyan világra, amelyben az interaktivitásnak igen nagy szerep jut. Mégpedig nem a virtualitás, hanem a reális élet összefüggéseiben.

- Később is ki tudják építeni a gyerekek az agyukban lévő idegi hálókat?

Ha a kritikus periódus már elmúlt és a test szabályozásához szükséges fontos hálózatok csak gyéren alakultak ki, akkor a gyerek nem rendelkezik jó testérzéssel. Mindazonáltal az agy egész életünk során alakítható marad. Egy 8 vagy 10 éves gyerek is profitál utólag minden olyan testtapasztalatból, melyet most szerez. Azonban egész más lesz a motivációja arra, hogy a testét tréningezze. A tanulási folyamat már nem intuitíve és automatikusan zajlik. A gyerekek szégyellik magukat a deficitjeik miatt, kicsúfolják őket - és félelemmel tanulnak, ami nem jó alap.

- Feltéve, hogy 6 éves korban már kialakultak az agyban a fontos neuronális hálók: védve vannak ekkorra a gyerekek minden mediális veszélytől?

- Nem feltétlenül. Mivel sok gyereket az a veszély fenyeget, hogy elvesznek a virtuális világokban.

- A számítógépes játékokra gondol?

- Igen, többek között. Mert akkor válik a dolog veszélyessé, ha a digitális médiát arra használják a gyerekek, hogy az alapvető szükségleteiket kielégítsék. Ebből minden embernek kettő van.

Az egyik: tartozni akarok valahová. A másik: teljesíteni akarok valamit. Az első szükségletben a kötődés, a másodikban a szabadság iránti vágy fejeződik ki. A gyerekek elsősorban attól szenvednek a mi társadalmunkban, hogy csak ritkán van lehetőségük arra, hogy valamit teljesíthessenek. Nem találnak igazi feladatokat, amelyek fejlődésükben erősíthetnék őket. Ugyanis épp ezek segítségével építik fel a gyerekek az önképüket, az identitásukat.

Nyilvánvaló, hogy sok szülő nem is tudja már, hogy milyen is lenne egy ilyen, a gyerek fejlődését elősegítő feladat. A gyereknek saját magának kell azt megkeresnie, és ennek a feladatnak valóban nehéznek és hosszantartónak kell lennie. A végén aztán úgy leszünk vele, mint amikor felmásztunk egy hegyre: csak ül ott fenn az ember, és egyszerűen azt érzi: boldog. Az a jele annak, hogy a gyerek igazi feladatot oldott meg, hogy ilyenkor nincs szüksége külső dicséretre, jól elvan egymaga is.

Ma elsősorban a fiúk abban találják meg a feladatukat, hogy tökélyre fejlesztik magukat a computer játékokban. Mert ott a versenyeken megmutathatják, milyen jók. De éppen ezek a feladatok nem alkalmasak arra, hogy segítsék őket a reális életben való eligazodásban.

- Kik a különösen veszélyeztetett gyerekek?

- A német iskolások kereken 40 százaléka szorongva megy iskolába. Elsősorban a fiúk azok, akik iskola után rögtön odaülnek a számítógépekhez. Legalább egy-két órányi lövöldözős játékra van szükségük. A computer számukra a frusztráció leépítésének eszközéül szolgál. Azáltal, hogy helytállnak a virtuális világok kínálta kalandokban, szörnyeket mészárolnak le és győztesekké válnak, kiutat találnak tehetetlenségből, a felhalmozódó agresszióból. Egy sajátságos teljesítménnyel építik le a frusztrációjukat.

- Tehát ismét a jutalmazási rendszer lép akcióba.

- Pontosan. Úgy, mintha a gyerekek egy csodálatos, új élettapasztalatra tettek volna szert. Ez a tapasztalat azonban egy olyan életvilágra vonatkozik, amely nem létezik a valóságban. Neurobiológiailag nézve ez végzetes: a gyerek olyan élethelyzetekre edzi az agyát, amelyek csak a képernyőn fordulnak elő. A számítógépek ráadásul még az ellenőrizhetőség illúzióját is keltik. Amikor egy gyerek egy másikkal játszik, akkor azt tapasztalja, hogy a valóságban nem minden kontrollálható. Egy másik ember nem mindig azt teszi, amit mi magunk szeretnénk.

media.jpg

Azonkívül sok gyerek játék közben már nem is érzékeli a testét. Nincs többé szükségük alvásra, nem reagálnak az éhség vagy szomjúság jelzéseire. Dél-kelet- Ázsiában már be is következtek az első olyan esetek, amikor a számítógép előtt ülve éhen haltak és kiszáradtak computerfüggő fiatalok.

- És a valóságos szociális kapcsolatok elsorvadnak?

- Ennek szükségszerűen így kell lennie. Csak akkor tudnak egy másik emberrel igazi kapcsolatot ápolni, ha együtt is vannak azzal. Minden más csak virtuális kapcsolat. Hisz a virtuális terekben az emberek nincsenek teljes mivoltukban jelen. Nincs illatuk, szaguk, a mozgásuk és egyéb megnyilvánulásaik nem életszerűek. A való életben történő találkozások sajátosságai a virtualitásban nem fordulnak elő. A chatelés során csupán írásban kommunikálnak.

- Miről tudják felismerni a szülők, hogy a gyereküket beszippantotta a virtuális világ? És hogyan tudják gyerekeiket a fenyegető elszegényedéstől megvédeni?

- Ha egy gyerek inkább a computer előtt ül, ahelyett, hogy odakinn futkározna, rohangálna és a többiekkel játszana, tehát ha nem elégíti ki természetes szükségleteit, akkor aggasztó a dolog, erre a szülőknek már reagálniuk kell. De nem úgy, hogy tiltásokat fogalmaznak meg. Sokkal inkább meg kell próbálniuk olyan, a reális világból jövő kihívásokat kínálni a gyerekeiknek, melyeknek azok meg is tudnak felelni. Kalandokat, váratlan eseményeket, meglepő, sőt akár még veszélyes helyzeteket is, melyeket a gyerek legyőzhet, hogy aztán ezektől edződjék.

A szülőknek tehát ezen széles computer-sztrádák mellé valami mást is el kell ültetniük az utódaik fejében. Sok szülő ázsiai küzdősportokra, sátortáboros-kirándulásos nyaralásra íratja be csemetéjét, vagy kisebb gyerekek gondozását bízza rá.

Néhányukon talán az segít, ha idős embereket tanítanak a számítógép és az internet használatára. Ezek a gyerekek aztán később el fognak tudni beszélgetni másokkal és képesek lesznek arra, hogy közösen oldjanak meg problémákat. Nekik ugyanis az agy érése szempontjából meghatározó években a reális tapasztalati világ széles spektrumát nyújtják a szüleik.

Azok a gyerekek viszont, akik computervilágokba merülnek el, túlságosan is gyorsan tanulják meg ott: minden úgy működik, hogy megnyomják a megfelelő gombot. Nem tolerálnak többé semmilyen hibát, nem viselik el a frusztrációkat, és nem képesek többé az impulzusaikat kontrollálni. A valódi világban már képtelen eligazodni.

Viszont, ha a gyerekek részei egy élő közösségnek, és valahogy úgy élnek át kalandokat, mint pl. a cserkészek, akkor ritkábban kerülnek a virtuális világok bűvöletébe: kevesebbet játszanak a számítógéppel és messze nem néznek annyi tévét. A későbbi életük során is kevesebb szorongásos zavar alakul ki náluk és nem lesznek olyan bizonytalanok. Igazi egészséges személyiséggé válnak.”

 

Az eredeti interjú Élet és Tudomány 2009. évi 13. számában volt olvasható.

A cikk ismertetője a Budai Egészségközpont Kft. és az Országos Gerincgyógyászati Központ munkatársa.

Szólj hozzá!

Címkék: gyerek egészség gyermek mozgás prevenció

A bejegyzés trackback címe:

https://gerinces.blog.hu/api/trackback/id/tr405380691

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.