HTML

Lájkolj minket

A gördülő talpú cipő esete az idült derékfájdalommal

szerző: Gerinces Magazin létrehozva: 2013.11.23. 07:35

Multicentrikus, randomizált klinikai vizsgálat keretén belül brit kutatóorvosok összehasonlították a gördülő talpú és sima talpú cipők terápiás hatékonyságát az idült derékfájdalommal élők körében. Vizsgálatuk eredményét a gerincgyógyászat egyik legrangosabb újságjában, a Spine-ban tették közzé.

Az elmúlt évtizedben reklámok sorozata hirdette, hogy a gördülő talpú cipők viselése csökkenteni fogja a derékfájdalmat. Tették ezt annak ellenére, hogy nem volt hivatalos, tudományosan alátámasztott, erős bizonyítékuk az állításuk alátámasztására.

gordulo talp_blog.jpg

A brit kutatóorvosok vizsgálatukba 115 beteget vontak be. Véletlenszerűen besorolták őket két csoportba (randomizáció). Az első csoport tagjainak gördülő talpú cipőt, a második csoportba soroltaknak pedig sima talpú cipőt kellett viselniük legalább 2 óra hosszat minden nap miközben sétáltak vagy álltak. Klinikai állapotukat egy ágyéki gerinc funkcionális kapacitását felbecsülő, önkitöltős állapotfelmérő kérdőív segítségével mérték fel. Az önkéntes résztvevők a klinikai vizsgálat elején egy hónapig, heti egy alkalommal tréningen és oktatási programon vettek részt, amely során gyógytorna és relaxációs gyakorlatokat tanultak. Az önkénteseket egy évig követték, a kontrollok a 6. héten, 6. hónaposan és első év elteltével történtek.

Az első csoport tagjainak 77%-a, a második csoportból a résztvevők 84% jelent meg az egy éves kontrollvizsgálaton is. A kontrollvizsgálatok mindegyike során mindkét vizsgálati csoportban javulást tapasztaltak a gerinc specifikus funkciócsökkenésének mértékében a vizsgálat előtti állapotukhoz képest. A javulás mértéke minden esetben statisztikailag is szignifikáns mértékű volt a klinikai vizsgálat előtti állapothoz képest. Ugyanakkor a csoportok között szignifikáns különbség a kontrollvizsgálatok egyikén sem volt. Javulást tapasztaltak továbbá életminőség tekintetében, szorongás és depresszió esetén, valamint kevesebb volt a munkából való kiesés a fájdalom miatt.

Vizsgálatuk eredményét a következőképpen kommentálják a kutatóorvosok. Jelen vizsgálat alapján nincsen olyan eredmény, amely alátámasztaná azt a feltevést, hogy a gördülő talpú cipők viselése hatékonyabb lenne az idült derékfájdalommal élők kezelésében fájdalom és funkciócsökkenés szempontjából.

 

A cikk ismertetője a Budai Egészségközpont és az Országos Gerincgyógyászati Központ munkatársa.

Az eredeti közlemény a Spine 2013. évi számában jelent meg (Volume 38 , Number 22 , pp 1905 – 1912).

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://gerinces.blog.hu/api/trackback/id/tr135647790

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lille havfrue 2013.11.24. 10:20:19

Vagyis a javulás mindkét csoportban a gyógytorna és a relaxációs gyakorlatok eredménye volt.

Pargendity Özséb 2013.11.24. 11:27:10

@Lille havfrue:Nem vizsgálták, hogy a javulás minek a következtében állt be. Ami kijelenthető, hogy gyógytorna és relaxációs gyakorlatok alkalmazása mellett nincs kimutatható különbség a gördülő- és a lapostalpú cipő használatakor a javulásban.

vladimir0370 2014.03.05. 18:26:24

@Lille havfrue: @Pargendity Özséb: raadasul a pontos study design sem ismert... igazabol itt meg az abstract-ot sem ismerjuk, pedig aztan az sem sokat jelent. az egyetlen jo pont, hogy rangos lapban publikaltak. bar valojaban az sem jelent semmifele garanciat.

vladimir0370 2014.03.07. 19:01:15

@Lille havfrue: @Pargendity Özséb:
eppen most futottam ossze ezzel:
cynicallyjaded.tumblr.com/post/56434897789/nejm-editor-no-longer-possible-to-believe-much-of
“It is simply no longer possible to believe much of the clinical research that is published, or to rely on the judgment of trusted physicians or authoritative medical guidelines. I take no pleasure in this conclusion, which I reached slowly and reluctantly over my two decades as an editor of The New England Journal of Medicine.”