HTML

Lájkolj minket

Az álmodozás lélektana I.

szerző: Gerinces Magazin létrehozva: 2014.01.22. 07:13

Nincs könnyű dolga annak, aki az ábrándozás jelenségéről szeretne tájékozódni. Az interneten böngészve csupán néhány írást találni, mely a témával foglalkozik, ráadásul ezek mindegyike azonos forrásból táplálkozva, erősen vázlatosan vagy egyoldalúan közelít a témához. Más a helyzet a tudományos szakirodalommal: több mint hatvan év kutatási eredményei állnak rendelkezésre, az utóbbi évtizedben pedig számos összegző tanulmány is napvilágot látott. Ezzel párhuzamosan az agyi képalkotó eljárások fejlődése is hozzájárult ahhoz, hogy egyre tisztább kép áll a téma iránt érdeklődők rendelkezésére.

Mi is az álmodozás? Hányféleképpen lehet elmerülni benne? Áldás vagy átok ez az elmeműködés? Mi a haszna, mi a veszélye? Cikkünk ezekre a kérdésekre keresi a választ.

 

Mit nevezünk álmodozásnak?

Konszenzus uralkodik a kutatók között a jelenséget illetően: amikor külső feladat vagy inger hiányában figyelmünk befelé fordul, és szembe találja magát gondolatok, érzések, képek szüntelen áramlataival, melyek látszólag teljes összevisszaságban csaponganak fejünkben.

Korántsem ekkora az egyetértés azt illetően, hogy a jelenség milyen funkciót tölt be elménk működésében, ennek következtében nincs mindenki által elfogadott definíció, és elnevezések sokasága született: álmodozás, feladatfüggetlen képáramlás, spontán kogníció, öngenerált gondolatok stb..


Többféleképpen is lehet álmodozni?

Igen. A témával kapcsolatos ismereteink alapját lefektető Jerome Singer már a hatvanas években három fő típusát különítette el az álmodozásnak:

  1. pozitív-konstruktív álmodozás, melyet játékos, vágyteljesítő gondolatok, illetve a kreatív vagy tervszerű gondolkodás jellemez

  2. diszfórikus álmodozás, melyet a bűntudat, szorongás és depresszió érzése kísér, és gyakran kényszeres, gyötrő fantáziákkal telített

  3. illetve a figyelemzavaros álmodozás, mely a gyenge koncentrációs képesség talaján alakul ki.

Az álmodozási stílusok és a személyiség kapcsolata

Külön érdekesség, hogy Singer és munkatársai olyan légkörben kezdtek a jelenség kutatásába, amikor is a szakma az álmodozást leginkább a pszichopatológiával hozta összefüggésbe. Ők írták le elsőként, hogy az álmodozás egy teljesen normális, minden emberre jellemző tevékenység, amely ráadásul az ébren töltött idő  jelentős hányadát emészti fel. Meglátásaik annyira helytállónak bizonyultak, hogy ez a több mint ötven évvel ezelőtt felállított csoportosítás képezi a mai kutatások három fő irányvonalát. Azt is megállapították, hogy az álmodozásnak a legtöbb ember tudatában van, és megbízhatóan be tud számolni róla, ami utat nyitott a kérdőíves kutatási technikák felé.

Singer és kutatócsoportja a kilencvenes években jutott arra a megállapításra, hogy az egyes álmodozási stílusok jól elkülöníthető személyiségprofilokkal járnak együtt.  A pozitív-konstruktív álmodozókra leginkább jellemző az élményekre való nyitottság, kíváncsiság, nagyobb fokú lelki érzékenység. A diszfórikus álmodozókat általában a magas neuroticitás jellemezi. A figyelemzavaros álmodozás a lelkiismeretesség alacsony fokával jár együtt.

Álmodozás az élet megrontója, mely kancsalul festett egekbe néz”

Igaznak bizonyulnak-e Vörösmarty híres sorai a hétköznapi álmodozás minden pillanatára? Az egyes kognitív pszichológiai műhelyek által az elmúlt két évtizedben kiadott közlemények többsége legalábbis ezt a látszatot kelti. A legtöbb kutatás az álmodozást a kognitív működés zavarként, egyfajta funkcionális hibaként írja le. Mooneyham és Schooler (2013) a szakirodalom alapos áttekintése során 29 olyan tanulmányt talált, amely az álmodozás negatív aspektusaival foglalkozik, ezzel szemben csupán 9 olyan beszámolót azonosítottak, amely annak előnyeit vizsgálja.  

Igaz tehát, hogy az álmodozás csupán egy szellemileg költséges kognitív hiba? Igaz, ha a mérce valamilyen elvégzendő feladat vagy teljesítményteszt. Az ilyen irányultságú kutatások következtetéseiket kivétel nélkül szövegértéssel, memóriával vagy a figyelem fenntartásával kapcsolatos feladatokra alapozzák.

Ugyanezen kutatások során viszont az is világossá vált, hogy ébren töltött időnk csaknem felét (47%) töltjük ezzel a tevékenységgel. Felmerül a kérdés, hogy ha az álmodozás valóban annyira költséges és haszontalan, miért töltünk ennyi időt vele? Bár a kérdés megválaszolása nem könnyű feladat, annyit biztosan el lehet mondani, hogy a teljes kép ennél árnyaltabb kell legyen. Ebben az értelmezési rendszerben ugyanis az álmodozás fennmaradása ellentmond az egyik legalapvetőbb természeti törvénynek, az energiaminimumra való törekvés elvének.

Az ábrándozás derűs oldala

Már Singer korai kutatási eredményei is abba az irányba mutattak, hogy az ábrándozás és minden fantáziatevékenység kulcsfontosságú építőköve az egészséges lelki működésnek. Az elmúlt évtizedekben egyértelmű összefüggést találtak egy sor készséggel és személyiségvonással, mint például az impulzuskontroll, a kreativitás, az összetett gondolkodás képessége, a kíváncsiság, a problémamegoldás vagy akár a tervezés.

Schooler egy 2011-es tanulmányában a pozitív-konstruktív álmodozás négy alkalmazkodást segítő funkcióját írta le. Ezek:

  1. jövőbeni események becslése/tervezése, amit az önreflexió képessége erősít, a negatív hangulat pedig nagymértékben gyengíteni képes

  2. kreativitás, mely a kreatív inkubáció és fejlett problémamegoldó készség formájában jelenik meg

  3. a figyelem rotációja, mely lehetővé teszi, hogy figyelmi fókuszunkat más-más információ-áramlatra helyezve hatékonyabban válogassuk ki a számunkra fontos elemeket, és személyes jelentést tulajdonítsunk az eseményeknek

  4. diszhabituáció, amely a tanulási folyamatot segíti elő azáltal, hogy rövid szüneteket iktat be az információáramlásba


A szándékos álmodozás

A fentebb említett, az álmodozást kognitív hibaként szemlélő közlemények másik közös jellemzője, hogy a jelenséget egy spontán megjelenő, automatikus folyamatként kezelik. Csupán két cikk (Christoff 2012; Smallwood 2013) tesz említést arról, hogy az álmodozás egy választható tevékenység is. És valóban, az egyén dönthet úgy, hogy figyelmét leválasztja a külvilág ingereiről, és a belső történések felé irányítja. Ezek a kutatások arra is rámutattak, hogy ez a döntés mindig valamilyen előny vagy jutalom reményében születik meg. Ez lehet azonnali és rövidtávú, mint egy vágyteljesítő fantáziálás közben érzett öröm, azonnali és hosszútávú, mikor például egy múltbéli eseményt annak összefüggéseivel együtt újraélünk, ezáltal jelentést, értelmet adva a történéseknek. Előfordul az is, hogy egy jövőbeni szituációt játszunk le fejünkben, vagy egy esemény lehetséges jövőbeni következményeit mérlegeljük, ilyenkor maga a jutalom is a távoli jövőben jelenik meg.



Összefoglalás

A közelmúltban az álmodozás jelenségével foglalkozó kutatások zöme a jelenséget, mint költséges kognitív funkciózavart tünteti fel, ami igaz is, ha ezen elmeműködést teljesítménytesztek tükrében vizsgáljuk. Az egyén szemszögéből azonban az álmodozás az életben való eligazodást segítő, rövid- és hosszútávú jutalmat egyaránt magával hordozó tevékenység, legyen az tudatos, vagy spontán folyamat. Ébren töltött időnk csaknem felét töltjük vele, ezért nem mindegy, hogyan álmodozunk.

 

A cikk szerzője a Pszichoszomatikus Ambulancia munkatársa. 

2 komment

Címkék: pszichológia

A bejegyzés trackback címe:

https://gerinces.blog.hu/api/trackback/id/tr555772549

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

steery 2014.01.22. 15:58:36

Az álmodozás hasznos és jó dolog, mert általa szebbé és izgalmasabbá tehetjük a csúnya és unalmas környezetünket. És perssze segít modellezni az eseményeket, döntéstámogató programként. Nélküle még pocsékabb lenne az élet ezen a bolygón.

biohouse 2014.05.24. 15:52:56

Örülök, hogy rátaláltam erre a cikkre.
Lelkiismeretfurdalásom volt a sok álmodozás miatt.

Sokszor kikapcsolok nap közben, és mások mondják, ott se vagyok.

vagy megkérdezik mit vigyorgok.... ÁÁ semmi!
Mindenképpen vigasztaló ez a közel 50%-os arány, amit a kutatás megállapít. Remek! Akkor mégse vagyok bolond.

Először a figyelemzavaros verziót vettem górcső alá, nagyon erős igazság van abban, hogy rossz a koncentrálóképességem. Az alacsony lelkiismeretsség viszont sehogy sem áll fennt, sőt kifejezetten lelkiismeretes embernek tartom magam.

Nincs mese az első csoportba kell, hogy tartozzak, és ez nagyon megnyugtató. Tényleg örömforrás, kreatívitás-erősítés.

Egyfajta flow.