HTML

Lájkolj minket

Gyógyulás és egészség: kezünkben a kontroll?

szerző: Gerinces Magazin létrehozva: 2014.03.26. 07:56

Bizonyos helyzetekben, még ha nem is feltétlenül tudatosan, gyakran felmerül bennünk a kérdés, hogy vajon mennyire tudjuk befolyásolni a velünk történő eseményeket. Az emberek gondolkodását és viselkedését alapvetően meghatározza az, hogy miképpen vélekednek a történések befolyásolhatóságáról, röviden a kontroll helyéről.  A kontrollban való hit gyakran vizsgált személyiségdimenziónak számít az egészséggel, mentális jólléttel, önmegvalósítással foglalkozó pszichológiai kutatásokban.

gerinces_gyogyulas és egészség_blog.jpg

 

Bár szituációról szituációra változik ez a vélekedés, mindenkinek van egy általános meggyőződése arról, hogy mennyire tudjuk az eseményeket mi magunk kontrollálni. Egyesek hajlanak arra, hogy a helyzeteket önmaguk által irányítottnak érezzék, erős belső kontrollt feltételeznek. Mások inkább úgy látják, hogy a történéseket olyan külső tényezők, mint a véletlen, szerencse, körülötte lévő mások alakítják; vagyis ők a külső kontrollnak tulajdonítanak nagyobb szerepet.

Miért is fontos ez? A kontroll érzése jelentősen befolyásolja a viselkedésünket és az elvárásainkat a velünk történő események kapcsán. Mennyire hisszük, hogy az életünk alakulására jelentős befolyással vagyunk? Mennyire látjuk úgy, hogy a sikeresség külső tényezőktől vagy a szerencsétől függ? Mennyire hiszünk abban, hogy az egészségünkre, a betegségből való gyógyulásra befolyással vagyunk? Ez mind alapjaiban meghatározza a hozzáállásunkat, és azt, hogy hogyan tudunk megküzdeni az aktuális problémáinkkal.

Kutatások szerint, aki a kontrollt belülről jövőnek érzi:

- jobban figyel a környezetére, ahonnan információkat nyerhet a viselkedésére nézve

- lépéseket tesz a környezetének javítása érdekében

- jobban értékeli a képességeit és a teljesítményét, és tisztában van erősségeivel és hibáival

- ellenállóbb a kívülről jövő negatív hatásokkal szemben.

Igazolt, hogy a belső kontroll érzése védő faktort jelent a depresszió, a pszichés distressz, a magas vérnyomás vagy akár az elhízás ellen. Hiszen az egészséggel kapcsolatos viselkedésünkre jelentős hatással van az a hitünk, hogy az egészségünket elsősorban külső vagy belső tényezők határozzák meg. Vannak, akik szerint fizikai állapotuk leginkább a szerencsén (egy vírus fertőző hatása vagy egy szerencsétlen baleset) vagy az orvosok szaktudásán és segítségén múlik. Ebben a szemléletben azt éljük meg, hogy passzívak vagyunk, ugyanis alig tudunk hatással lenni az egészséget fenyegető külső hatásokra, és a betegség elleni megoldást csakis a szakembertől várjuk.

A kontroll helyével kapcsolatos kutatások nagy érdeklődést mutatnak a krónikus betegségek, és különösen a krónikus fájdalommal küzdők iránt. Kimutatták, hogy azok a személyek, akik úgy érzik, hogy rajtuk is múlik a fájdalom-tünetek enyhülése, aktívabb életmódról, fizikai-mentális jóllétről, és az egészségük érdekében tett felelősségteljesebb viselkedésről számolnak be. Természetesen azoknál az embereknél, akik elsősorban az orvosaik szaktudásában bíznak, szintén kimutatható gyógyulásuk érdekében tett aktív közreműködés. Ugyanakkor az a vélekedés, hogy állapotunk leginkább nem rajtunk, hanem másoktól függ, hosszútávon tehetetlenség és szorongás érzését keltheti.

Azt, hogy mennyire gondoljuk, hogy az egészségi állapotunk változását mi magunk is kontrolláljuk, néhány kérdés megválaszolásával gyorsan felmérhető:

  • Mennyire érzem, hogy felelős vagyok az egészségemért vagy jelenlegi állapotomért?

  • Mennyire hiszem azt, hogy hangulatom és viselkedésem befolyásolja a fájdalmamat?

  • Mennyire járok utána a gyógymódoknak, kezelési lehetőségeknek?

  • Keresek-e olyan tevékenységeket, aktív elfoglaltságot, ami elvonja a figyelmem a tüneteimről?

  • Kitől vagy mitől várom a gyógyulásomat?

Mindenképp szem előtt kell tartani, hogy a végletekig hangsúlyozott belső kontroll hite sem mindig előrevezető. Eredményesebben tud megküzdeni a problémáival az az ember, aki képes jól felmérni, hogy melyek azok az állapotok, amelyekre befolyással tud lenni, és melyek azok, amelyekre nem.

A fájdalommal régóta együtt élő személyek gyakran számolnak be arról, hogy csak kevéssé tudják befolyásolni az állapotukat, és tehetetlennek érzik magukat. Ilyen esetben fontos azt tudatosítani magunkban, hogy mindig megvannak a lehetőségeink, amelyekkel élve közérzetünket javítani tudjuk. Ha ezt szem előtt tartjuk, képesek leszünk máshogy szemlélni a helyzetünket. Mérjük fel, hogy a saját életünkben melyek lehetnek ezek a lehetőségek! A rendszeresített torna, az étkezési szokások változtatása, a szeretteinkkel való aktívabb kapcsolattartás, új szabadidős tevékenységek keresése, vagy bármilyen pozitív változtatás az életünkben sikerélményhez vezet. A siker megerősíti az önmagunkba vetett hitet, úgy érezzük általa, hogy kezünkben van a kontroll, hiszen megéljük azt, hogy képesek vagyunk tenni a jobb közérzetünkért. És ezt az élményt akár a testünk is visszajelezheti nekünk tünetcsökkenés, gyógyulás formájában.

 A cikk szerzője a Pszichoszomatikus Ambulancia munkatársa.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://gerinces.blog.hu/api/trackback/id/tr765869571

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


süti beállítások módosítása