HTML

Lájkolj minket

Négy dolog, amit feltétlenül érdemes tudni a derékfájásról

szerző: Gerinces Magazin létrehozva: 2015.10.17. 07:18

Gerincünk egy elképesztő szerkezet. Egyszerre szilárd és rugalmas, hajlik és csavarodik. Törzsünk tartja végtagjainkat, gyakorlatilag alig akad olyan mozdulatunk, amelyben ne venne részt. Ekkora igénybevétel mellett nem csoda, hogy a derékfájás rendkívül gyakori, az emberek nyolcvan-kilencven százalékát érinti élete során.

gerinces_negy_dolog_amit_feltetlenul_erdemes_tudni_a_derekfajdalomrol_blog.jpg

A derékfájdalom a második leggyakoribb ok, ami miatt az emberek felkeresik háziorvosukat. A fájdalom oka sokféle lehet. Eredhet a csigolyatestekből, vagy a közöttük elhelyezkedő porckorongokból, illetve kisízületekből, a gerinc melletti szalagokból, izmokból, ideggyökökből és a belső szervekből (vese, aorta, gyomor) is kisugározhat. A sérülésekről, műtéti szövődményekről, egyéb betegségekről, (például törés, ciszta, rák) nem is beszélve.

Négy dolgot, amit a derékfájdalomról feltétlenül érdemes tudni

Gyengéd nyújtással megelőzhetjük a derékfájdalmat

Mindannyian ismerjük azt az érzést, amikor összetörten ébredünk, kényelmetlen feszülést érzünk, amikor mondjuk bekötjük a cipőfűzőnket, vagy egy hirtelen mozdulattal oldalra fordulunk. Lényegesen javíthatunk ezen, ha lefekvés előtt néhány nyújtógyakorlatot végzünk. Például feküdjünk a hátunkra és húzzuk fel térdünket a mellkasunkhoz. Ügyeljünk arra, hogy kemény felületen feküdjünk, ne az ágyban vagy a kanapén végezzük ezt a gyakorlatot; legjobb leteríteni egy pokrócot vagy egy jógaszőnyeget a földre. Végezzünk lehetőleg minél lassabban ezt az egyszerű mozdulatsort, hét-tíz alkalommal, s minden egyes gyakorlat során maradjunk pár másodpercig felhúzott térdekkel.

A derékfájdalmat okozhatják más problémák

A reggeli fájdalomnál már komolyabb probléma az isiász, a porckorongsérv, vagyis köznapi nevén gerincsérv, a gerinccsatorna-szűkület, a  gerincferdülés, csontritkulás, vagy a Bechterew-kór okozta fájdalom. Fontos, hogyha bármelyik gerincbetegség leírásában saját tüneteinket véljük felfedezni, akkor is mindenképp menjünk el orvoshoz, hiszen ezek tényleges megállapítása és gyógyítása szakember feladata!

Csak a legszükségesebb esetben döntsünk a gerincműtét mellett

Nem azért érdemes csak a legvégső esetben rászánni magunkat az operációra, mert veszélyes, hanem mert sok esetben a műtéti eljárás kivédhető. A legtöbb gerincbetegség elmúlik néhány hónapos intenzív konzervatív kezeléstől (gyógytorna, azaz fizioterápia, gyógyszeres- és injekciós kezelés). A gerincműtét csak akkor legyen lehetséges opció, amikor már semmilyen más kezelés nem segít. Azonban a gerincbetegségek esetén az operáció csak a gyógyulás kiindulópontja. Az azt követő időszak legalább annyira fontos, mint az arra való felkészülés. Arról, hogy mit érdemes tenni és mit nem a gerincműtét után, itt olvashatnak.

Segíthet a krónikus derékfájdalmunkon, ha javítjuk általános egészségi állapotunkon

A krónikus derékfájás, mint bármely más kóros állapot mögött igen sokféle tényező állhat. A dohányzásról való leszokás, a megfelelő alvás, a stressz enyhítése, a rendszeres sportolás, valamint az étrendünkre való odafigyelés is befolyásolja azt, hogy jelentkeznek-e gerincproblémák életünk során. A betegség többnyire ugyanis olyan embereknél jelentkezik, akik fizikailag gyengébbek, illetve túlsúlyosak. A kilók leadásával megszűnhetnek a gerincproblémáink és számos más egészségügyi problémánk is. Mindezek mellet pedig nem szabad megfeledkeznünk a lelki tényezőkről sem. Megfoghatatlan és hihetetlennek tűnő elképzelés, hogy a lelki hogylétünk képes hatást gyakorolni a fájdalmunkra. Kutatások igazolják, hogy a múltbeli tapasztalataink, a gondolkodásunk, a személyiségünk érettsége mind-mind hozzájárul a fájdalom megéléséhez, és így a gyógyuláshoz is.

 

Az írás az Országos Gerincgyógyászati Központ munkatársainak közreműködésével készült.

2 komment

Címkék: stressz fájdalom dohányzás gyógytorna háziorvos csontritkulás gerinc isiász gerincsérv gerincferdülés derékfájás gerincproblémák gyógyszeres kezelés gerincműtét fizioterápia porckorongsérv porckorong gerincbetegség derékfájdalom csigolyatest kisízület ideggyök injekciós kezelés krónikus derékfájás rendszeres sportolás fájdalom megélése gerinccsatorna-szűkület Bechterev-kór

A bejegyzés trackback címe:

https://gerinces.blog.hu/api/trackback/id/tr397881056

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

micsoda? 2015.10.17. 20:49:34

"Segíthet a krónikus derékfájdalmunkon, ha javítjuk általános egészségi állapotunkon"

Az egyénnek el kellene dönteni, hogy akarat a mozgásra, vagy jajgatás. Az előbbi nem könnyű, de igénnyé változhat, és főleg jobb mint a jajgatás, vagy pénzt adni gyógyszerre.
Az sem lenne baj, ha több lenne az egészségügyi műsor a média minden területén, mint a gyógyszer reklám, főként a legtöbb gyógyszert fogyasztó időseknek.Ha ezt is sokat hallják, mint sok egyebet, hatni fog.:)

Jolka40 2015.10.18. 11:42:33

Nem volt hülyeség a TV-torna annak idején. Legalább a sportcsatornán vissza kellene hozni, az az 5-10 perc mindenkinek jót tenne.


süti beállítások módosítása