HTML

Lájkolj minket

Hátfájás? 8 gyakori ok a fájdalom mögött

szerző: Gerinces Magazin létrehozva: 2016.04.23. 07:48

A hátfájás sokszor már a gyerekeket is érinti, a felnőttek között pedig szinte alig akad olyan, akit ne kínozna. A probléma számos okra vezethető vissza, kevesen tudják, hogy kiválthatja akár a stressz vagy a más helyekről kisugárzó fájdalom is. Jó hír azonban, hogy már egy-egy apró életmód-változtatással is sokat tehetünk azért, hogy megkíméljük magunkat a kínzó hátfájástól.

gerinces_hatfajas_8_gyakori_ok_1.jpg

Nézzük a hátfájás leggyakoribb kiváltó okait és hogy mit tehetünk ellenük!

A hátfájás 8 leggyakoribb oka

1. Tartós ülő munka

Sokan napi kilenc - tíz órát, vagy ennél is többet ülnek íróasztal, munkapad mellett, esetleg a munkahelyükről hazatérve otthon ismét a számítógép mellé ülnek le játszani, kikapcsolódni. A kevés mozgás és az azonos testtartás, ami aránytalanul túlterheli a gerincet, szintén okozhat fájdalmat. De hogyan óvjuk magunkat a sok üléstől? Sokat enyhít a problémán a megfelelően kialakított munkaterület, mely az ideális, vagy ahhoz közeli testtartást segíti elő, és az is, ha időnként felállunk, megmozgatjuk tagjainkat, testtartást változtatunk. Nagyon fontos a megfelelő ülő alkalmatosság megválasztása is. Érdemes kipróbálni  az ülőlabdát, amely kíméli az ülőmunkát végző gerincét. Előfordulhat, hogy a térdeplő szék kellemes változatosságot jelent valakinek – bár a térdet ez igénybe veszi, a gerinc pedig igényli a megtámasztást, ha sokat kell ülnünk.

2. Rossz testtartás

A berögződött rossz testtartás, az élettani görbületek megváltozása: görbe vagy lapos hát, az előreesett vállak önmagukban is kiválthatják a hátfájást. A görcsösen megmerevedett izmok gyakran tapintható, fájdalmas izomcsomókat alkotnak. Izomlazító kenőcsök, finom masszázs segíthet, de még jobb a megelőzés és a helyes testtartás tudatos begyakorlása, a rendszeres mozgás, benne lazító, nyújtó gyakorlatok végzése.

3. Stressz

A stressz számos betegség kiváltója, felerősítője, a stresszfaktorok gyakran hátfájáshoz vezetnek. A feszültség igen gyakran a váll és nyaktáji izmok merevségében is megmutatkozik, de a folyamatos ideges állapot a hát bármely részén okozhat kellemetlen tüneteket. Speciális stresszoldással, rendszeres lazítással, pl. légzőgyakorlatokkal, jógával, relaxációval, meditációval segíthetünk, vagy legalább enyhíthetünk a bajon.

4. Túlerőltetés

A rendszeres testmozgás nagyon fontos, ám hirtelen belevágva nem szabad túlzásba vinni. Izomláz és kellemetlenebb tünetek, helyi gyulladás is jelentkezhet a fokozatosság betartása nélküli, meggondolatlan, túlzásba vitt edzések miatt. Egy nagyobb cipekedés, hirtelen emelés vagy rossz mozdulat is hasonló kellemetlenségeket okozhat. Szerencsés esetben rövid ideig tartó húzódás, máskor egy hétnél is tovább tartó fájdalom lehet az eredmény.

sport_serules_1.jpg

5. Gyulladások

A gerinc és a hozzá kapcsolódó mozgásszervek bonyolult, kiegyensúlyozott felépítését szalagok, porcok, csontok, ízületek alkotják. Bármelyiket érheti gyulladásos betegség, amelyet a szervezet fájdalommal jelez. Ilyen gyulladásos betegség például a sokakat érintő, sokféle formában megjelenő reumatoid artritisz is, bár ez nem a gerinc ízületeit szokta megtámadni. A gerinc gyulladásos betegségei, mint pl. a Bechterew-kór meglehetősen jellegzetes, a porckorong-kopástól eltérő típusú panaszokat okoznak: a gerincfájdalom általában nyugalomban jelentkezik (pl. éjjel vagy egyéb mozdulatlanul töltött időszakban) és mozgásra csökken. 

 6. Porckorong problémák

A korban előre haladva egyre gyakrabban fordul elő a csigolyák kisízületeinek és ezzel együtt a csigolyaközti porckorongok rendellenessége, kopása miatti hátfájdalom. Gerincsérv esetén a csigolyák közti porckorong külső védőrétege károsodik, a porckorong kiboltosul és nyomhatja a közelében lévő idegeket, mindez fájdalmat okoz.  

7. Sérülések

A bordatörés, csigolyarepedés vagy törés rendkívül erős fájdalmakat okozhat. Míg az előbbi inkább külső behatás, sportsérülés, elesés, ütés miatt történik, az utóbbi inkább az idősebbeket érintő csontritkulás következménye lehet.

8. Kisugárzó fájdalom

Több belső szervünk megbetegedése esetén jelentkezhet a hátba kisugárzó fájdalom. A női szervek problémái és a húgyúti megbetegedések főként a gerinc alsóbb részén, a deréktájon okoznak fájdalmat. A tüdő, a szív rendellenességei inkább a hátközépbe kisugárzó fájdalommal jelentkeznek. Vannak, akik gyomorpanaszok, akár egy egyszerűbb gyomorrontás során hátfájdalmat is éreznek.

A fenti gyakori okok mellett még más egészségügyi probléma, pl. jó és rosszindulatú daganat, fel nem ismert gerincferdülés, örökletes betegség  is lehet a hátfájás oka.

Mivel csak szakemberrel, célzott vizsgálatokkal lehet megállapítani a tényleges okokat, ha tartósabban jelentkezik valakinél hátfájás, rendkívül fontos, hogy mielőbb vizsgáltassa ki magát.

Az írás az Országos Gerincgyógyászati Központ munkatársainak közreműködésével készült.

4 komment

Címkék: stressz fájdalom csontritkulás hát gerincsérv hátfájás sportsérülés porckorongsérv hátfájdalom hátfájás oka hátfájás kezelése

A bejegyzés trackback címe:

https://gerinces.blog.hu/api/trackback/id/tr638654338

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ezcsak1blog 2016.04.24. 23:03:58

helytelen táplálkozás(rossz ételek) + környezetben, kajában levő toxinok + mozgásszegény életmód = általánosan magas gyulladásszint a szervezetben + lelki/emocionális stressz + rossz testtartás/fizikai stressz = hátfájás

ezcsak1blog 2016.04.24. 23:05:03

The Real Reason You Still Have Back Pain (And What to Do About It)

www.theptdc.com/2014/05/still-have-back-pain/

ecch 2016.04.25. 11:25:18

@ezcsak1blog: Ez a sorrend jó is! Ugyanis ha az első nincs megoldva, akkor a többi megoldása csak a gáz taposása kézifék mellett. Még a mozgásszegény életmód sem okozhatna önmagában hátfájást. Hamarabb alakulna ki a " de mozognék egy jót " érzés.

ecch 2016.04.25. 11:42:25

Nem beszélve arról, ha valaki úgy kezd el mozogni, hogy számára nincs megállapítva a tényleg igazán illeszkedő étkezési mód, márpedig a mai általános ajánlások a társadalom igen nagy részének egyáltalán nem megfelelően "gyógyító" azoknál a testmozgás tovább súlyosbíthatja a meglévő kóros mozgásszervi folyamatokat. Én például, bár mindenképpen szerencsének köszönhetően, ezért nem is szeretek tanácsokat sem adni, de józan szemlélet követésével elég jól elcsíptem valamit, így egy kis idő múlva a mozgás jól is esett, jót is tett. Ez gyakorlatilag lehetetlen lett volna előtte, amikor is se nem az állapotom, se nem a javasolt életmód nem tette volna lehetővé. Ma az általános orvostudomány nem képes megállapítani kinek mi a jó, még nagyvonalakban sem.


süti beállítások módosítása