HTML

Lájkolj minket

Ezekre figyelj életed első utcai futóversenye előtt

szerző: Gerinces Magazin létrehozva: 2019.03.29. 07:39

Egyre népszerűbbek az utcai futóversenyek, mind többen érzik úgy, hogy ki kell próbálniuk magukat egy ilyen viadalon is. Ráadásul most indul a szezon, tavasztól őszig számos verseny lesz Budapesten. De mire kell figyelni akkor, ha valaki életében először indul egy utcai futóversenyen? Mi a felkészülés menete, mit kell csinálni hét elején, mit a verseny előtti este és mit aznap reggel? Összegyűjtöttük, hogy mire kell figyelni, ha valaki élete első utcai futóversenye előtt áll.

20943.jpg

  1. Csak olyan távot válassz, amit magabiztosan teljesíteni bírsz! Nem kell rögtön megmutatni mindenkinek, hogy képes vagy lefutni egy félmaratont. Ha csak nemrég vágtál bele a rendszeres futásba, bőven elég egy rövidebb távot, akár csak öt vagy tíz kilométert választani. Ha ez sikerült, akkor később jöhetnek a hosszabb versenyek is.
  2. Ha bármilyen sérülésed van, inkább hagyd ki a versenyt! Legyen egy sérülés akármilyen apró, a verseny hatására komolyabb baj is lehet belőle. Éppen ezért nem érdemes kockáztatni. Szerencsére futóversenyből akad bőven, megéri kivárni azt a pár napot vagy hetet, amíg teljesen egészségesek leszünk.
  3. A heti edzéseidnél vedd figyelembe, hogy hétvégén versenyezni fogsz! Ha tudod, hogy szombaton vagy vasárnap vár életed első komolyabb utcai futóversenye, nem érdemes a heti edzéseken kihajtani magadat. Hét elején még szóba jöhet egy-két keményebb edzés, de hét közepétől már inkább csak könnyebb kocogásokkal készülj. A verseny előtti napon pedig maximum egy nagyon laza, átmozgató, rövid kocogás fér bele.
  4. Már napokkal a verseny előtt figyelj az étkezésre! A verseny előtti hét semmiképpen nem a diéta hete, de túl sokat enni sem érdemes. Az indulás előtti napokban meg kell kicsit növelni a szénhidrát-bevitelt, de szó sincs arról, hogy hatalmas adag sült krumplit vagy tésztát kellene enni. Inkább jó minőségű szénhidrátokra kell gondolni, például teljes kiőrlésű lisztből készült tésztára, barna rizsre, kölesre, hajdinára, zabra. Bár sokan szeretik csinálni, nem érdemes a verseny előtti este nagy tésztapartit tartani, inkább okosan, módjával kell enni.
  5. Figyelj a folyadékbevitelre is! Hasznos, ha a futóverseny napján a testünk jól hidratált állapotban van. Éppen ezért jó, ha a verseny előtti napokban sokat iszunk, de nem csak vizet, hanem izotóniás italokat, vitaminos italokat is. A cukros üdítőket és az alkoholt viszont érdemes ezen a héten is elkerülni.
  6. Gondold végig a versenyt! Egy hosszabb futóversenyre nemcsak testben, hanem mentálisan is fel kell készülni. Nem árt végiggondolni a teljes útvonalat, hol lesznek frissítők, hol számíthatunk barátaink, ismerőseink buzdítására, és hol jöhetnek el az esetleges holtpontok. 
  7. Vedd végig magadban, hogy mit fogsz enni és inni a verseny alatt! Mindenkinek más válik be futás közben: energiaszeletek, szőlőcukor, banán, müzliszeletek, izotóniás italok, víz. 
  8. Aludd ki magad a verseny előtt! Bármennyire is izgulsz, igyekezz minél korábban ágyba kerülni, és alaposan kipihenni magad. Hogy reggel ne kelljen kapkodnod, vagy emiatt korábban kelned, már előző este készíts ki mindent, ami a versenyen kell, a ruhától az ennivalókig.
  9. Figyelj az időjárásra, és ennek megfelelően öltözz! Akármilyen rövid ideje is futsz, arra már biztosan rájöttél, hogy a jó cipő a legfontosabb. A versenyen soha nem kísérletezz egy új darabbal, inkább maradj a jól bevált futócipődnél. Gondosan válaszd ki a ruhád, törekedj a lehető legnagyobb kényelemre, a megjelenés most tényleg másodlagos.
  10. És végül ne feledd: bárhogyan is alakul a verseny, bármi is lesz az eredmény, mindenképpen büszke lehetsz magadra. Lényegtelen, hogy hányadik helyen futsz be, ha végigcsináltad a versenyt, már győztél.

dsc_2048.jpg

A cikk az Országos Gerincgyógyászati Központ munkatársainak közreműködésével készült.

Szólj hozzá!

Címkék: sport verseny futás maraton mozgás felkészülés futóverseny

A bejegyzés trackback címe:

https://gerinces.blog.hu/api/trackback/id/tr914721749

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.