HTML

Lájkolj minket

Küzdelem a koronavírus (COVID-19) ellen D3-vitaminpótlással

szerző: Gerinces Magazin létrehozva: 2020.03.24. 12:09

A D3-vitamin klinikai jelentőségéről számos betegség megelőzésében már több vonatkozásban írtunk honlapunkon. Jelen cikkünk aktualitását az adja, hogy világszerte koronavírus járvánnyal küzd az egészségügy, a világ legtöbb kormánya, tulajdonképpen az egész emberiség. Közismert az idősödő és idős populáció fokozott veszélyeztetettsége a járvány terjedése során, elsősorban a krónikus betegségek halmozott előfordulása, valamint a téli időszak végére legyengült immunrendszer miatt.

d3_vitamin.jpg

Az I. Sz. Belgyógyászati Klinika felmérése szerint a D3-vitamin vérszintje a téli időszakot követően és a tavasz beköszönte előtt a teljes lakosság több mint 90%-nál alacsonyabb a jelenleg ideálisnak – 30 ng/ml, (75 nmol/l) – tartott célértéknél. Az idősebb korosztályban ez a százalék még magasabb. Tudományosan igazolt az a tény is, hogy a D3-vitamin a természetes immunválaszra serkentő hatást gyakorol és a fertőzésekkel szembeni immunválaszt több ponton is fokozza. Az idősek különösen ki vannak téve a vírusok általi fertőzés veszélyének – jelen esetben a világjárványt okozó COVID-19 támadásának. Gyengébb immunrendszerük miatt nem csak könnyebben betegszenek meg, de nehezebben is birkózik meg a szervezetük a vírussal.

Noha nincs még klinikai tanulmány, amely kifejezetten a D3-vitamint vizsgálná a koronavírus vonatkozásában, de igen sok adat áll rendelkezésre, amely azt bizonyítja, hogy a D3-vitamin fontos szerepet játszik az influenza és a felső légúti fertőzések megelőzésében és kezelésében. Például 2011-ben az Ebola vírus ellen is leírták kedvező hatását, vagy ismert az a tény is, hogy a H1N1 vírusfertőzés és az alacsony D3-vitamin szint között összefüggést fedeztek fel. Kétségtelen, újfajta vírussal állunk szemben, s még több tudományos kísérlet szükséges a pozitív hatás bizonyítására. Most különösen fontos az immunrendszer védelmére odafigyelni, mert erősebb immunrendszerrel csökkenthetjük a megbetegedés esélyét. (Természetesen a megfelelő higiénés és kormányzati rendeletek betartása mellett!) A megfelelő D3-vitamin ellátottsága esetén az immunrendszer működése hatékonyabb, s a szervezetünk ellenállóbbá válik a fertőzésekkel szemben, ezért törekedni kell a megfelelő D3-vitamin vérszintjének elérésére, majd a normális érték megtartásra.

A D3-vitamint lehet szedni napi, heti vagy havi adagolásban. Célszerű az adagolást személyre szabottan végezni, orvosi javaslatra az ideális tartomány eléréséig, de a napfény hiánya miatt októbertől márciusig, mindenképpen ajánlott szinten tartásra még normális vérszint esetén is. Napi 1000 NE D-vitamin bevitele ajánlott. Ideális esetben a terápia elején szükséges az aktuális szérum D3-vitamin szintjéhez igazítani a dozírozást, bár a szérum D3-vitamin meghatározása hazánkban nem rutinszerű vizsgálat. A D3-vitamin hiány megelőzésére javasolt dozírozást lásd korábbi cikkünkben.  Ugyancsak az I. Sz. Belgyógyászati Klinika felmérése szerint a naponta, hetente, vagy havonta adagolt megfelelő mennyiségű D3-vitamin hatékonysága és biztonságossága azonosnak bizonyult. Jelen járványügyi helyzetben javaslatunkat az immunerősítés és az idősebb populáció védelmében az alábbiakban foglaljuk össze prevenciós céllal.

  • A napi 1000 NE, a heti 7000 NE, vagy a havi 30 000 NE adagolási mód egyformán hatékony a D3-vitamin hiányos állapot kezelésére, a biztonságossági profil is azonos.
  • A 30 000 NE jelen helyzetben ideálisabb választásnak tűnik, mivel ritkábban kell bevenni, s a ritkábban szedett gyógyszer esetében nagyobb a beteg együttműködési hajlandósága a készítmény szedésére. (Továbbá csökken a gyógyszertárba járás gyakorisága is, mely jelen helyzetben nem elhanyagolható szempont)
  • A heti 30 000 NE D3 vitamin gyorsabban normalizálja a szérum D3-vitamin szintet.
  • Télen és tavasszal megelőzés céljából kéthetente 30 000 NE adása javasolt.
  • Súlyos D3-vitamin hiány – 10ng/ml (25 nmol/L) – megszüntetésére hetente 30 000 NE adható 3 hónapon át – „feltöltő” dózis (Dr. Császár)
  • Idősebb korosztályban a fokozott kockázatnak kitett egyének számára egész évben indokolt a preventív célú D3-vitaminpótlás (Dr. Takács)
  • Időskorú pácienseknél ajánlatos a szérum D3-vitamin szintjének ellenőrzése, s ha szükséges a „feltöltő” dozírozást elvégezni, majd átállni a fenntartó D3- vitaminpótlásra.

A COVID-19 óriási sebességgel terjed a világban, a kutatók nagy erőfeszítésekkel keresik a hatékony gyógymódot. Úgy gondoljuk, a WHO és a kormány szigorú intézkedéseinek betartása mellett szükséges az immunrendszerünk egyik fő pillérének, a vitaminoknak és különösen a D3- vitaminnak a megfelelő pótlása is.

 

A cikk Ferenc Mária főorvos közreműködésével készült.

3 komment

Címkék: megelőzés immunerősítés idős korosztály koronavírus D3-vitamin

A bejegyzés trackback címe:

https://gerinces.blog.hu/api/trackback/id/tr6615551170

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

naty77 2020.03.25. 08:47:22

Autoimmun betegségek mellett naponta 4400 egység szedése mellett a laborértékem alsó határon volt, a betegségek "eszik" a D vitamint. Most 6000 egységet szedek a biztonság kedvéért. Orvosi javaslat és követés mellett. De a családomnak is min 2000 egységet adok jelenleg naponta.

kéki béla 2020.03.25. 17:13:43

Megváltozott a tudomány állása, már nem zsírban oldódó vitamin a D? Vagy már azt sem lehet túladagolni??
Vagy csak szimplán megy a néphülyítés a tudomány nevében?

BNati 2020.03.29. 23:42:36

Szuper ajánlás, köszi a cikket! Nagyon sok fontos jó vitamint hagnyagolnak el az emberek manapság sajnos. Ha a vitaminok szóba kerülnek mindenkinek a B, C, eseteg az A vitamin jut eszébe, semmi több. Holott pont annyira fontos a D vitamin (pláne télen) a szelén, cink, glükozamin is. Ráadásul tegnap olvastam egy cikket, ami elmondja, hogy talán még a koronavírusból való kilábaláshoz is segítséget nyújthatnak a vitaminok. Jobb félni, mint megijedni alapon. tudomanyplaza.hu/taplalekkiegeszitok-es-vitaminok-a-koronavirus-ellen/ Itt találtam meg ezt a cikket, szerintem nagyon jó alternatívák a D vitamin mellett. Vigyázzunk egymásra ebben a nehéz időben is!


süti beállítások módosítása