HTML

Lájkolj minket

Miért jár lábujjhegyen a gyerekem?

szerző: Gerinces Magazin létrehozva: 2021.01.21. 06:29

A járni tanuló gyermeknél gyakran láthatjuk, hogy a kicsi nyújtott lábfejjel, lábujjhegyre állva lépeget. Meddig természetes, illetve mikortól kell felfigyelni a lábujjhegyezésre?

A csecsemőkor végén, általában 8-12 hónapos korban látványos fejlődésnek indul a kisgyerek mozgása: kapaszkodva feláll, majd megteszi az első, még bizonytalan lépéseket. Gyakori tapasztalat, hogy az első elindulásoknál a gyerek nem a sarkát és a teljes talpát teszi le a talajra, hanem a harántboltozatot alkotó lábközépcsontot, esetleg a behajlított nagylábujját. Ez a lábujjhegyezés az esetek nagy részében egy-két hónap után elmarad, helyette a stabilabb, jobb súlyeloszlást lehetővé tevő teljes talpas lépegetés lesz jellemző.

gerinces-5.jpg

Bármilyen büszkén, örömmel figyeli is a család ezeket a suta próbálkozásokat, türelmetlenül beleavatkozni, erőltetni, gyorsítani ezt a folyamatot nem tanácsos, hiszen árthatunk is vele.

A szakemberek például nem ajánlják a járni nem tudó gyermek esetében az állást és a járást segítő bébikompok használatát, és azt sem, hogy az önállóan még nem járó gyerek magasba tartott két kezét fogva sétáltassák. Már csak azért sem, mert ezek a lábujjhegyezés szokását erősítik. Jobb kivárni, amíg a csontok, izmok kellően megerősödnek, és a kicsi a sok gyakorlás, próbálkozás után a mozgásfejlődés során eljut odáig, hogy saját erőből állni, járni tudjon.

Mire kell felfigyelni?

A tartós lábujjhegyen járást, vagyis az emelt sarokkal való lépegetést az esetek többségében hamar elhagyja a kisgyerek. Ha azonban feltűnően gyakran, tartósan áll vagy jár ebben a lábtartásban, és a sarkát nem teszi le, akkor érdemes időben gyermekortopéd szakorvossal konzultálni erről. A harmonikus, jó súlyeloszlású, gördülékeny járáshoz ugyanis a teljes talp használata szükséges: lépéskor a sarok érintkezik először a talajjal, majd a talpon gördülés után rugaszkodik el a talajtól a láb. A lábujjhegyen való járás során a súlypont megváltozik, ez a tartás megnöveli a térdízületre és a combizmokra jutó terhet, miközben a talp és a lábszár izmai nem megfelelően vesznek részt a mozgás kivitelezésében.

Fel kell figyelni rá, ha a még csak kúszó-mászó csecsemő (4-8 hónapos korban) gyakran tartja lábfejét a feszített állapotban. Amikor pedig már áll, önállóan jár, akkor érdemes megfigyelni, hogy mennyire használja a teljes talpát, és milyen gyakran nehezedik a sarkára, szokott-e guggolni. A lábujjhegyezés lehet egy olyan szokás, amelyet később „kinő” a kisgyermek, és nincs vele teendő, de tartósan is megmaradhat – ez esetben súlyos elváltozásra is utalhat.

A lábujjhegyezésnek fizikai és neurológiai okai is lehetnek

A tartós lábujjhegyen járás hátterében állhat az ún. lólábállás, ami egy veleszületett, örökölhető fejlődési rendellenességnek, a dongalábnak egyik formája. Ilyenkor az újszülött sarka nem lefelé, hanem hátrafelé fordul, a lábfej pedig a lábszár vonalában egyenesen előreáll. Az állapot mielőbbi beavatkozást igényel, mielőtt a csontok, ízületek maradandóan deformálódnának. A dongaláb előfordulása egy ezrelék, és a kisfiúk esetében gyakoribb. Előfordulhat az is, hogy a dongalábhoz hasonló elváltozás alakul ki a méhen belüli fejlődés során rossz tartás, a magzat lábára tekeredett köldökzsinór vagy ikerterhesség során a helyszűke miatt is. Ebben az esetben, ha nincs genetikai elváltozás, a probléma könnyebben, többnyire sebészi beavatkozás nélkül, konzervatív kezeléssel, sínbe tétellel és gyógytornával is hatékonyan kezelhető. Ha valódi dongalábról van szó, ezeken kívül szükség lehet műtétre is.

gerinces-6.jpg

A lábujjhegyezés hátterében – ritkábban – neurológiai eredetű magzati vagy születési károsodás, például oxigénhiány miatti izomtónus zavar is állhat. A gyermekek mozgásfejlődésének üteme eltérő, a megkésett, lassúbb ütem idegrendszeri éretlenséggel is együtt járhat. A lábujjhegyezés egyik jele lehet ennek az idegrendszeri éretlenségnek, megkésett mozgásfejlődésnek is. Gyakrabban alakul ki akkor, ha a mozgásfejlődés valamely lépcsőfoka kimarad, a kicsi valamely fejlődési szakaszba túl korán jut el, anélkül, hogy az azt megelőzőt kellőképpen gyakorolta volna.

A lábujjhegyezésben is megnyilvánuló mozgásfejlődési zavar a későbbiekben ügyetlenebb, sutább mozgást, egyensúlyi és mozgáskoordinációs nehézségeket is okozhat.

Kezelési lehetőségek

A tartós lábujjhegyezés esetében nem érdemes halogatni: indokolt a gyermek mielőbbi ortopédiai és neurológiai kivizsgálása. Ha ugyanis túl soká késlekednek a kezelés elkezdésével, annak a következményei mozgáskoordinációs zavarok, valamint a lábfej deformációja, a talpizmok és az Achilles-ín megrövidülése is lehetnek.

Minél előbb, lehetőleg már csecsemőkorban el kell kezdeni a kezelést, így az esetek többségében a mozgáskoordinációt is javító mozgásfejlesztéssel, az érintett izmokat, ínszalagokat lazító, nyújtó, erősítő gyógytornával maradéktalanul rendbe hozható a túlfeszített izmok, a nem megfelelő ütemű mozgásfejlődés problémája.

A bejegyzés az Országos Gerincgyógyászati Központ ortopéd szakorvosainak közreműködésével készült.

Szólj hozzá!

Címkék: gyermek lábujjhegyezés gyermekgerinc járni tanulás

A bejegyzés trackback címe:

https://gerinces.blog.hu/api/trackback/id/tr3416397876

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


süti beállítások módosítása