HTML

Lájkolj minket

Sportolás túlsúllyal? Nem mindegy, hogyan! (II. rész)

szerző: Gerinces Magazin létrehozva: 2021.05.27. 06:25

Jelentősebb túlsúly esetén különösen indokolt az óvatosság, hiszen a rosszul megválasztott, megfelelő előkészítés nélkül elkezdett, túl intenzív vagy túl hosszú ideig tartó sportolás könnyen kimerüléshez vezethet. Cikkünk első részét ezen a hivatkozáson olvashatják el.

5_6.jpg

Mit és hogyan mozogjanak a túlsúlyosak?

Kezdetben javasolt a dinamikus, nagyobb izomcsoportokat megmozgató állóképességet javító sporttevékenység. Bármely mozgásformát is választottunk (leginkább séta-gyaloglás, kerékpár/szobakerékpár, úszás vagy vízi torna javasolt), fontos, hogy a kezdet nagyon fokozatos legyen.

Hetente először csak egy-két alkalommal sportoljunk, hogy legyen idő a regenerálódásra. Kezdetben a mozgásmennyiséget (időt) növeljük (heti 2-3 alkalommal,10-20 percről 40-45 percre növelve), majd ha már érezhetően jobban bírjuk a terhelést, akkor próbáljunk intenzívebb szakaszokat is beiktatni az edzésbe: próbáljuk egy saroknyit kocogni a gyaloglás során, gyorsítsunk a kerékpár pedálfordulatán, vagy erősebb karcsapásokkal haladjunk rövid szakaszokat a vízben.

Egy-egy intenzívebb szakasz után vegyük vissza a tempót, pihenjük ki magunkat a lassabb haladással. Így fog fokozatosan javulni a kondíciónk, így válunk képessé majd dinamikusabb, nagyobb intenzitású mozgásra is (aerobic, tánc, labdasportok).

Izomerősítés

A kezdetektől javasolt az izomerőt javító gyakorlatok végzése is, hiszen az izomzat elengedhetetlen a csontok és ízületek egészségéhez, sőt magasabb energiafogyasztása révén a fogyásban is segítségünkre van.

Arra figyelnünk kell azonban, hogy súlyzó nélkül kezdjük a statikus gyakorlatokat, hiszen a testtömegtöbblet önmagában is súlyzóként funkcionál. Szakembertől, edzőtől kell a gyakorlatok helyes kivitelezését megtanulnunk, hogy esetleges helytelen technikával ne okozzunk túlterhelést magunknak.

Idővel kis súlyokat (0,5-1 kg) valamint azokat helyettesítő sportszereket (pl. gumikötél) is igénybe vehetünk, ami a változatosságot is jelenti majd. Az izomerősítés elsődleges célpontja a törzsizomzat, hiszen a hát- és hasizmok a már kialakult tartási rendellenességek korrekciójában is meghatározó szerephez jutnak.

Mikor kezdődik a zsírégetés?

„Zsírégető” szerepe csak akkor lesz a mozgásnak, ha már az általános fittségünk megengedi, hogy minimum 40-45 percig fenn tudjuk tartani az enyhe-közepes intenzitást. A végcélunk az legyen, hogy kellő bemelegítést és laza levezető mozgást nem beleszámolva elérjük a heti 150 perc, közepes intenzitású aktivitást.

Ez legszerencsésebb esetben heti 3 alkalommal végzett, 50 perc mozgást jelet. Így nem csak az egészségmegőrzésért, hanem a túlsúlyunk lefaragásáért is hatékonyan tettünk.

6_8.jpg

Hasznos tanácsok

1. Apró trükkökkel a nap minden részébe becsempészhető további többletaktivitás, például egy-két emeletnyi lépcsőzéssel, egy buszmegállónyi gyaloglással, kutyasétáltatással.

2. Túlsúly esetén a hőleadásra mindig jobban kell figyelni, ezért ne öltözzünk túl melegen a sporthoz.

3. Minőségi lábbeli segítheti a talajfogáskor fellépő ütközés erejét, kíméli lábunkat, csökkenti a vázrendszerünk terhelését.

4. Az összefekvő bőrterületeken figyeljünk a higiéniára, hogy megelőzzük a makacs fertőzések kialakulását (pl. gombás bőrgyulladás).

5. Csatlakozzunk olyan közösségekhez, amelyek tagjait hasonló problémák és hasonló célok vezérelnek, hiszen a szociális közeg meghatározó erő lesz motivációnk fenntartásában.

Május 15-e az európai elhízás elleni nap, ezért e hónapban a témához kapcsolódó felvilágosító tartalmakat közlünk.

A cikk a Budai Egészségközpont gerincgyógyász szakorvosainak közreműködésével készült.

2 komment

Címkék: sport elhízás mozgás prevenció túlsúly aktív életmód

A bejegyzés trackback címe:

https://gerinces.blog.hu/api/trackback/id/tr3216573028

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Örömhernyó 2021.05.27. 14:48:29

A koronavírus járvány egyik pozitív hatása az volt, hogy az öregeket, nyomikat, krónikus betegeket és kövéreket jobban ritkította, mint az egészségeseket.

Én elhíztam az utóbbi években, de ez csak annyit jelent, hogy a korábbi sportos külsőm picit pocakosabbá változott. De a BMI-em csak 26 körüli magasságba kúszott fel. Tehát nem lettem nagyon kövér, kórosan elhízott, csak enyhén túlsúlyos.

Almandin 2021.05.27. 16:00:26

@Örömhernyó: Akkor a logikád szerint neked is távozni kellett volna?
Embertelen vagy. Mások halálának örülsz.
Elvileg nekem is távozni kellett volna. Ugyanis van egy-két krónikus betegségem, ráadásul fogékony vagyok a légúti úton terjedő vírusokra. Régen eléggé tömegben éltem az életemet, általában egy-két nátha meg hasonló megtalált évente. Ritka volt az olyan év, amikor elkerült. A vércsoportom is veszélyes (A Rh pozitív). De az evolúció ellátott némi ésszel és az oltottságig elkerültem az embereket, gyakorlatilag senkivel se kontaktoltam. Átszerveztem az életemet, és nem tudott elkapni a nyomorult kis vírus. De a többi se, náthát se kaptam a járvány kezdete óta. Ha kitettem volna magam sok ember közelségének, valószínűleg megkaptam volna a covidot és elég nagy valószínűséggel nem írogatnék ide (lehet, hogy te még örülnél is neki), hanem egy urnában csücsülnék porított formában, öntudat nélkül.


süti beállítások módosítása