A gerincferdülés (scoliosis) nem csupán fizikai jellemzőkkel járó betegség. Jelenlétét általában a serdülőkor kezdetén fedezik fel a gyermekek vagy szüleik, a háziorvos vagy a tornatanár, mely a lelki fejlődés szempontjából egy lényeges és gyakran meglehetősen viharos időszak.

Mivel a kamaszok fokozottan érzékenyek a testi változásokra, az ilyenkor jelentkező betegség még nagyobb megterhelést jelent, nagyobb megküzdést igényel, mintha előbb vagy később kéne szembesülni vele. A progresszív idiopáthiás scoliosis esetében a test változásai idővel egyértelműen láthatóvá válnak: kifejezettebb lesz a bordapúp, a vállak helyzete megváltozik, és a csípő állása is aszimmetrikus lesz. A deformitással élő gyermekek egyre több energiát és figyelmet fordítanak hátuk eltakarására, visszahúzódóbbá és szorongóbbá válhatnak, önbizalomhiány, önértékelési problémák jelenhetnek meg, kortárs kapcsolataik sérülhetnek. A diagnózis és a kezelés korai fázisa emiatt feszültségekkel teli időszak mind a beteg, mind családja számára. Egy kutatás során megkérdezett gyerekek és családjuk 40%-a élt át elszigeteltséget, tagadást és distresszt a kezelés korai szakaszában.

Korzett-kezelés

A legtöbb gerincferdülés ismeretlen eredetű (ún. idiopáthiás), azaz nem tudni, mi okozza a megjelenését. Mindebből az következik, hogy "gyógyításra sincsenek maradéktalanul biztos módszerek: a korzett és a gyógytorna csupán egy esély a rosszabbodás megállítására, illetve a korrekcióra. Ennek tudatában kell a serdülőknek megkezdenie hosszú, mindennapos küzdelmét, felvállalnia a családja, társai és idegenek előtt egy jobbára ismeretlen segédeszközt és egész életmódját a korzett-kezeléshez igazítani." – írja Schuster Barbara szakdolgozatában*.

Azokban az esetekben, amikor konzervatív kezelés kerül szóba, a serdülők félelme fokozódhat, és vannak olyanok, akik (mivel leggyakrabban nincsenek fájdalmaik) nehezen látják be a korzett-viselés szükségességét. Ilyen esetekben alapvető fontosságú, hogy a korzettet felíró szakorvos, illetve a korzettet készítő mester körültekintően elmagyarázza a kezelés szükségességét mind a gyermek, mind pedig a szülők számára. A szülők együttműködése alapvető fontosságú abban, hogy a gyermek az előírt módon hordja a korzettjét, hiszen ha ők nem következetesek a viseléssel kapcsolatban, az megnöveli annak lehetőségét, hogy a serdülő sem fogja viselni a segédeszközt.

A korzett-kezelés elfogadtatásában nagy segítséget jelent a pszichológiai támogatás, illetve a kortársak támogatása, melyre speciális csoportok, rendezvények és táborok nyújtanak lehetőséget.

Ha felmerül a műtét lehetősége

Műtétre több okból kerülhet sor. Az orvosok számára elsődleges cél a progresszió megállítása, a fájdalom csökkentése vagy megelőzése, a rokkantság megelőzése és a funkciónövelés. Pszichológiai szempontból lényeges, hogy a műtét által lehetőség nyílik az önbecsülés és az élettel való elégedettség növelésére. Ha a szülő és a gyermek is úgy dönt, hogy vállalja a műtétet, kiemelkedően fontos, hogy döntésük mögött a megfelelő információk és a bizonyosság érzése álljanak. A döntési folyamatban segítségükre lehetnek az orvosok, a pszichológusok, és nem utolsó sorban azok a gyermekek vagy felnőttek, akik már túl vannak a műtéten.

A gyakran szorongáskeltő kórházi környezet, az esetlegesen felmerülő komplikációk, a műtét utáni felépüléssel járó kellemetlenségek, az iskolai hiányzás és a társak hiánya a gyógyulás során mind egy-egy leküzdendő feladat a műtétre kerülők számára.

Számos kutatás kimutatta, hogy a műtéttel való elégedettség nem csupán a műtét eredményességétől függ, hanem sokkal inkább attól, hogy a műtétre kerülő fiatal hogyan áll hozzá, mit vár a műtéttől, hogy mennyire szorong tőle, illetve hogy milyen pszichológiai jellemzőkkel bír (például hogy milyenek a megküzdési stratégiái). Ezért tartjuk nagyon fontosnak azt, hogy a fiatalok megfelelő pszichológiai felkészítésben részesüljenek, illetve hogy a műtéttel kapcsolatban megfelelő információkkal rendelkezzenek.

Mi lesz a műtét után?

A szakirodalmi adatok alapján a serdülők és a szüleik általában elégedettek a műtét eredményével. Bár a lábadozási időszak nem könnyű, mégis úgy látják, hogy megérte a fáradozás és a befektetés. Érdekes adat azonban, hogy az elégedettség mértéke nem attól függ, hogy milyen lett a hátuk: azok, akiknek maradt egy kis görbületük a műtét után, nem feltétlenül elégedetlenebbek azoknál, akiknek nem maradt semmilyen görbülete. A különbséget a műtét előtti időszakban találhatjuk: azok, akik megfelelő lelki felkészítésben részesültek, általánosságban véve elégedettebbek voltak az eredménnyel, mint azok, akik nem részesültek ilyenben – és ez független a műtét orvosi eredményétől. Ezért tartjuk fontosnak a megfelelő pszichés felkészítést a műtétre.

A műtét hatására a gyermekek testképe is jelentős változáson megy keresztül: magasabbak, szimmetrikusabbak lesznek. A változáshoz való hozzászokáshoz idő kell, ugyanis a korábban kialakított testkép nem változik meg olyan gyorsan, mint a gerincoszlop alakja a műtét során. A rehabilitáció időszaka megfelelő arra, hogy a serdülő felfedezze új külsejét, majd pedig a megfelelő idő elteltével újra részt vegyen, immáron egyenes gerincoszloppal, sok élménnyel és tapasztalattal, több önbizalommal élete folyamatában: a kortárs kapcsolataiban, az iskolában és a szabadidős tevékenységekben.

Összefoglalva elmondhatjuk, hogy a pszichológiai distressz is lehet negatív hatással a gyógyulásra, mivel csökkentheti az együttműködést mind a fűző viselése során, illetve növelheti a műtét utáni pszichológiai nehézségek valószínűségét. Mindezek fényében fontos, hogy egészen a diagnózistól, a konzervatív és műtéti kezelésen át a fiatalok és családjuk megfelelő és szakszerű támogatásban, felkészítésben részesüljenek. Az információk birtokában lévő, reális elvárásokkal bíró, kevésbé szorongó serdülők nagyobb valószínűséggel kerülnek elégedetten, érettebben és függetlenebbül otthonukba a gerincferdülés kezelését követően.

* Schuster Barbara: A gerincferdülés lelki megközelítésben című szakdolgozat, ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskola, 2007.

A cikk szerzője a Pszichoszomatikus Ambulancia munkatársa.