HTML

Lájkolj minket

Krónikus beteg a családban? 6 tanács ápolásukhoz

szerző: Gerinces Magazin létrehozva: 2021.10.21. 07:00

Előfordulhat, hogy a gondoskodó partner rosszabb életminőségben él, mint maga a beteg.

5_23.jpg

A krónikus betegek ellátása nagyon gyakran egy vagy több közeli hozzátartozóra hárul. Általában házastársak, gyermekek vállalják a páciens gondozását, és az ilyen jellegű segítők érzelmi terheiről eddig nagyon keveset tudtunk. A pszichológusok szerint a krónikus gerincbetegség nem csak a páciens, hanem szerettek életére is jelentős befolyással van. Egy, a Brit Orvostudományi Társaság folyóiratában megjelent tanulmány a kérdést körüljárva meglepő megállapításra jutott: egyértelmű tendencia mutatkozott, mely szerint a gondoskodó partner rosszabb életminőségben élt, mint maga a páciens.

Ebből kiindulva cikkünkben összeszedjük azokat a fontos szempontokat, melyek figyelembe vétele csökkenteni tudja az érzelmi túlterhelődés kockázatát, ezáltal növelni képes mind a páciens, mind a vele törődő hozzátartozó életminőségét. Azért is fontos kérdés ez, mert szeretteinkről gondoskodni felemelő feladat is lehet, különösen akkor, ha azt látjuk, hogy a befektetett energiánk által pozitív irányba változnak a dolgok.

1. Ne féljen felvállalni a tényt, hogy valakiről gondoskodik.

Főleg férfiak körében jellemző annak elhallgatása, hogy munkából hazaérve nekik még valaki másról kell gondoskodniuk. Ha ezt a terhet még magukban is tartják, annak egyenes következménye, hogy az ilyen férfiaknál jóval nagyobb arányban jelenik meg a klinikai szintű depresszió.

2. Ne próbáljon úgy tenni, mintha semmi sem változott volna.

Minden életvitelt jelentősen befolyásoló körülmény (például egy állandó fájdalommal járó gerincbetegség) hatására ugyanaz a gyászreakció figyelhető meg pácienseinknél, mint egy számunkra fontos személy elvesztésekor. Nincs ez másképp a hozzátartozókkal sem. Kell, hogy helye és ideje legyen annak, hogy elengedjük, elgyászoljuk régi, kevesebb teherrel járó életünket vagy tartósan megváltozott minőségű kapcsolatainkat, és alkalmazkodni tudjunk az új körülményekhez.

3. Ne akarjon tökéletes segítő lenni.

Mindenkinek vannak jobb és rosszabb napjai. A hozzátartozók gyakran számolnak be arról, hogy néha – bár mindent megtesznek szeretteikért – nem tudják szívvel végezni feladataikat. Ez teljesen helyénvaló, és emiatt nem szabad senkinek sem bűntudatot éreznie. Másfelől gyakran előfordul, hogy az igazán önfeláldozó segítő bűntudatot érez, ha néha egy-egy pillanatra jobban érzi magát, mint az a személy, akiről gondoskodik. Ha önre nézve ezt igaznak találja, ne felejtse el, hogy ez egyrészt csupán egy hiedelem, másrészt a pozitív élmények segítenek az érzelemszabályozásban, amitől a mindennapi rutin terhe enyhébbnek érződik.

6_24.jpg

4. Merje megosztani a nehézségeket azzal a személlyel, akiről gondoskodik.

A saját élmények megosztása a szeretett másikkal megerősíti a kapcsolatot, de ennél többről is szól a fenti intelem. A nehézségeket meghallgatva a másik fél át fogja élni, hogy ő is tud érzelmi támogatást nyújtani. Túl azon, hogy az ápoló fél megkapja ezt a támogatást, megadja az ápolt félnek a lehetőséget, hogy ő is tegyen valamit a közös kapcsolatért.

5. Ne hanyagolja el saját egészségét.

Nem lehet igazán hatékony segítő az, aki nem foglalkozik saját testi-lelki egészségével. Egyfelől hosszú távon csak akkor lehet másnak segíteni, ha maga a segítő arra alkalmas állapotban van, másfelől a segítő saját szükségleteinek elhanyagolása negatívan hat mind a gondoskodás folyamatára, mind a gondozottal való kapcsolatra.

6. Ne segítsen túl sokat.

Ne felejtse el, hogy a másokon való segítés legfőbb célja nem az, hogy helyettük tegyen meg dolgokat, hanem az, hogy a lehető legnagyobb mértékben visszaadja neki a saját élete feletti irányítás érzését. Mikor olyasvalamit tesz, amit hozzátartozója egymaga is meg tudna csinálni, az a felesleges energiabefektetés veszélyével jár, a gondozott pedig elszalaszt egy lehetőséget, hogy saját magán tudjon segíteni. Valóban nagyon fontos szempont, hogy a mindkét fél számára optimális segítségnyújtás mindig azt a célt szolgálja, hogy a páciens minél gyakrabban élje meg a saját élete feletti kontrollt.

A cikk a Budai Egészségközpont pszichológusainak közreműködésével készült.

Szólj hozzá!

Címkék: fájdalom pszichológia ápolás gerincprobléma krónikus fájdalom

A bejegyzés trackback címe:

https://gerinces.blog.hu/api/trackback/id/tr4016729804

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


süti beállítások módosítása