Aki szenvedett már krónikus fájdalomtól, tisztában van annak életminőséget befolyásoló hatásával, legyen szó akár derékfájásról, hátfájásról vagy makacsul visszatérő migrénről. A 21.században az orvostudomány egységes álláspontja szerint senkit nem szabad fájdalmak között, szenvedni hagyni. A fájdalom csillapítható, és csillapítani is kell, ha a beteg igényli. Ugyanakkor fontos tudni, hogy a fájdalomcsillapítás sok esetben csak a tünetek elfedését, az életminőség javítását szolgálja, de a kóros folyamatokat nem állítja meg. Éppen ezért a fájdalom okainak feltárása és kezelése nem maradhat el.

A nem-szteroid gyulladáscsökkentők

A fájdalomcsillapítók több nagy csoportba oszthatók, a leggyakrabban használt szerek az úgynevezett nem-szteroid gyulladáscsökkentők. Mivel a fájdalom és az érintett terület gyulladása sok esetben együtt jelentkezik, a nem szteroid gyulladáscsökkentők egyszerre csökkentik a fájdalomérzetet, a lázat, és gyulladáscsökkentő hatással bírnak. Ezek a készítmények általában nem vénykötelesek, és jól alkalmazhatóak olyan hétköznapinak tekintett, enyhe vagy közepes mértékű fájdalmak esetében, mint amilyen például a hát- és derékfájdalom, reumatikus fájdalmak, sportsérülések, fejfájás, fogászati fájdalom, ínygyulladás, menstruációs görcsök. (Ebbe a csoportba tartozik a közismert paracetamol is, ez azonban nem rendelkezik gyulladáscsökkentő, csak fájdalom- és lázcsillapító hatással.)

Sajnos a fájdalomcsillapítók tartós szedése számos mellékhatással járhat. Az egyik leggyakoribb probléma, hogy a nem-szteroid gyulladáscsökkentők gyomorkárosító hatásúak lehetnek. Sokan azt hiszik, hogy ezekben a készítményekben van valami olyan hatóanyag, amelyik “kimarja” a gyomrot, de nem erről van szó. A nem-szteroid gyulladásgátlók olyan folyamatokat indítanak el a szervezetben, amelyek negatív irányba befolyásolják a gyomornyálkahártya érzékeny védekezőrendszerét. Éppen ezért tartós alkalmazás, vagy eleve ismert gyomorproblémák esetén mindenképp körültekintően, és orvosi utasításnak megfelelően járjunk el, mivel gyomorsavcsökkentő alkalmazása válhat szükségessé.

A nem szteroid gyulladáscsökkentők további mellékhatásai közé tartoznak a szív és érrendszeri rizikó növelésén belül a vérnyomás emelkedés, fokozott vérrögképződési készség, továbbá növekedő vérzési idő. Az előbbiek alapján a fájdalomcsillapítók tartós szedése a szívroham vagy agyi katasztrófa esélyét is növelheti. A dán Aarhus Egyetem munkatársai 1,7 millió ember adatainak vizsgálatából megállapították, hogy szívritmus-zavar, pitvarfibrilláció miatt gyógyszer típusától függően 40-70 százalékkal többen kerültek orvoshoz azok közül, akik rendszeresen szedtek fájdalomcsillapítókat, mint akik nem. Márpedig a pitvarfibrilláció szövődménye lehet a szívroham vagy az agyi katasztrófa. Fontos még kiemelni, hogy kevesek számára ismert a hosszútávon alkalmazott nem-szteroid gyulladáscsökkentő terápia alattomos vesefunkciót károsító hatása is.

A szteroidok és az opioidok

A fájdalomcsillapítók másik csoportját a szteroid gyulladáscsökkentők, kortikoszteroidok alkotják, amelyek használatát sok esetben mozgásszervi problémák esetén rendelik el. Ezek a vényköteles szerek csökkentik a szervezet által termelt, a fájdalmat okozó gyulladásban részt vevő különböző hírvivő molekulák képződését. Tulajdonképpen a mellékvesekéregben termelődő hormonok (kortizol és aldoszteron) hatását utánozzák. Jellemző mellékhatásuk, hogy gyengítik az immunrendszert, amely így a fertőzések ellen nem tud hatékonyan védekezni. Továbbá emelik a vérnyomást és a vércukor szintet, gyomorfekély kialakulását fokozzák, befolyásolhatják a hangulatot. A szteroidokat általában rövid ideg, 1-2 hétig alkalmazzák, ennyi idő elég lehet arra, hogy a fájdalmat csökkentsék.

A fájdalomcsillapítók harmadik csoportját az opioidok alkotják. Ezek erős, kábító hatású fájdalomcsillapítók, amelyek súlyos fájdalmak, például daganatos betegségek esetén használatosak. Az ópiumszármazékok a központi idegrendszerre hatnak, és a fájdalom megélését könnyítik meg.

Rászokni a fájdalomcsillapítókra

A fájdalomcsillapítók tartós szedése a fentieken túl a rászokás, illetve a hozzászokás veszélyét is magában hordozza. Hozzászokásról akkor beszélünk, ha a szervezet annyira megszokja az adott szer adott mennyiségét, hogy az azonos hatás kiváltásához egyre nagyobb mennyiségre van szükség. Vagyis ha például egy ideig napi 1-2 tabletta csillapította a derékfájdalmat, a hozzászokással ugyanaz a hatás már csak több tablettával érhető el. Ilyen típusú hozzászokást már az enyhébbnek számító fájdalomcsillapító hatóanyagok (például az acetil-szalicilsav vagy a paracetamol) is okozhatnak.

Az opioidok egyik fő veszélye rászokás, amikor a beteg panaszainak enyhülését, esetleg elmúlását követően is szedi a gyógyszert, de ekkor már nem terápiás, hanem rekreációs célból. Ráadásul, mivel az opioidok erősen addiktív vegyületek, amelyekkel szemben gyorsan kifejlődik a tolerancia, a gyógyszerfüggő által várt rekreációs hatáshoz egyre nagyobb dózisokra van szükség.

Ha valakinél kialakult a függőség, akkor szakember segítségével, sok esetben már csak kórházi körülmények között vághat bele a leszokásba, mert orvosi felügyelet nélkül az esetenként súlyos elvonási tünetekkel nehéz megküzdeni. Többek között izzadás, remegés, étvágytalanság, hasmenés, hányás, görcsök és izomfájdalmak, influenzaszerű tünetek, álmatlanság jelentkezhetnek.

A cikk a Budai Egészségközpont belgyógyászának közreműködésével készült el.