A krónikus fájdalomtól szenvedők szemléletmódja nagymértékben meghatározza a viselkedésüket és az érzelmi reakcióikat, ezek pedig hatást gyakorolnak a gondolkodásmódjukra. Már William Shakespeare is ezt írja a Hamletben: „Nincs jó vagy rossz, a gondolataink teszik azzá”.

A krónikus fájdalommal együtt járó pszichés komponensek említésekor nagyon fontos kiemelni, hogy milyen hatással van gondolkodásunk a betegség következményeire, a kezelés hatékonyságára vagy akár a fájdalom szubjektív megélésére. Írásunkban ennek módszereibe adunk betekintést.

Gondolataink a világról hatnak észlelésünkre, élményeinknek szubjektív színezetet adnak. Így tehát a fájdalom azonosításában, megélésben is nagy szerepet játszanak. Az ember tapasztalatok útján rendszerezi a világot, ezeknek jelentéseket tulajdonít. Ezek a jelentések különbözőek lehetnek az egyes emberek számára, így ezek adják az érzelmi megéléseink jellegét. Ez az ún. kognitív szemlélet a pszichológiában, amely a betegséggel együtt járó pszichés probléma kialakulása mögött  olyan gondolati sémát feltételez, melyen keresztül az egyén negatívan értelmezi a világot.  Az automatikus gondolatok önkéntelenek, akaratlanok, tartalmuk egyéni, sokszor torzítottak és közvetlenül kapcsolódnak az érzelmi válaszhoz. Ezzel szemben a diszfunkcionális hiedelmek, az automatikus gondolatoknál átfogóbbak, tartósabbak és stabilak a sémákat pedig a személy már abszolút igazságként éli meg, ezek  túláltalánosított alapvetések.

Egyes pszichológiai terápiák segítenek ezeknek a sémáknak az azonosításában. Negatív sémáink általában gyermekkorban kialakuló traumatikus élmények hatására jönnek létre, melyek meghatározzák később a gondolkodást, alapjául szolgálnak felnőttkorban a világban való tájékozódásnak. Ezek az alapsémák meghatározzák a betegséghez való viszonyt, és óriási erővel bírnak a gyógyulás szempontjából is. Ha tehát gyermekkorban kialakulnak az alkalmazkodás szempontjából negatív sémák, azok a betegséghez való viszonyunkat is meghatározzák. Ilyen korai, traumatikus élmények a veszteségélmények, negatív szocializációs hatások, bizonytalan anya-gyerek kapcsolat.

A negatív gondolatok hatása a gyógyulásra:

Érdemes megvizsgálni és azonosítani ezeket a negatív gondolatokat, és azokat átkeretezni.

Tudatosításukban érdemes ”tetten érni”, hogy az adott helyzetben pl. egy műtét közeledtével, milyen érzelmi, gondolati válaszreakciókat alkotunk.

Alábbi negatív gondolatok a derékfájdalmaktól szenvedőknél gyakran megmutatkoznak:

• Katasztrofizálás: Az  ember a lehető legrosszabb kimeneteleket futtatja le magában, ami történhet vele, ilyenek például: „Mi van, ha nem leszek jobban?”, „Mi van, ha nálam a gerincműtét nem lesz hatásos?”. Ezek a gondolatok nem tényeken, hanem  pesszimista előrejelzéseken alapulnak.

• Negatív szűrő: A helyzetetk negatív oldalának kihangsúlyozása a jó dolgok kizárásával. Ilyen pl.: „Ez a helyzet szörnyű”, „Senki sem törődik igazán velem”, „Minden rossz az életemben a gerincbetegségem miatt van”, „Megpróbáltam mindent, és semmi sem segített”. Az ilyen típusú gondolkodás erősítheti a tehetetlenség, a reménytelenség és a depresszió kialakulását.

• Fekete-fehér gondolkodás: A „mindent vagy semmi” gondolkodás, amelyben a helyzet csak fekete vagy fehér lehet, és az embert nem lehet kibillenteni annak igazságából. Ilyen pl. „vagy működik a műtét vagy nem”, „vagy fájdalommentes vagyok, vagy minden fáj”, „az orvos jó vagy rossz”, „a családom támogató vagy nem”. Ez aláássa az apró lépések örömét, korlátozza a lehetőségeket, és kizárja a pozitív aspektusokat.

• Túláltalánosítás: Azt jelenti, hogy egy helyzetet az összes többire kitágítjuk. Ilyen pl. „senki se foglalkozik velem”, „semmilyen szórakozást nem tudok gyakorolni ezzel a betegséggel”, „mindig szomorú vagyok”. Ilyen szavak jellemzik, hogy: minden, összes, semmi, soha, senki.

• Gondolatolvasás: Az ember feltételezésekbe bocsátkozik azzal kapcsolatban, hogy mi történhet vele, mit gondolnak róla stb.. Ilyenek lehetnek pl.: „tudom, hogy a feleségem azt hiszi, eltúlzom a fájdalmaim”, „annak ellenére, hogy az orvos azt mondja, jobb lesz, nem igazán hiszem”, „nem mondják el a valós problémákat”. Ezek önbeteljesítő jóslatként is hathatnak. Így a hozzátartozók támogató viszonyulását is negatívan értelmezhetjük, ezáltal romlanak az emberi kapcsolataink, gyengül a környezet támogató hatása.

• „Kellene” kijelentések: Merev és irreális szabályok, melyekhez az ember ragaszkodik. Ilyen

  • lehet: „jobban kellene lennem ennél”, „nem lett volna szabad, hogy ez megtörténjen”, „a családomnak sokkal támogatóbbnak kellene lennie”, „tudnom kellett volna, hogy ne műtessem meg magam”. Az emberekeben olyan kép alakul ki, hogy haszontalan, értéktelen, cselekedetei nem megfelelőek.

  • Hibáztatás: Amikor valakit vagy valamit teszünk felelőssé a saját problémáink miatt. Ez ad némi biztonságot, hogy nem a mi felelősségünk a kialakult helyzet. Ilyen pl.: „nem kellett volna a főnökömnek ennyire leterhelnie”, „az az oka a szenvedéseimnek, hogy nem vigyáztak rám”. Ennek legnagyobb hátulütője, hogy folyvást csak arra figyelünk, ki a felelős a problémákért, ahelyett, hogy arra koncentrálnánk, milyen lehetőségeink vannak a gyógyulásra.

   

A gondolatok átalakítása:

A negatív automatikus gondolatok befolyásolják a betegség prognózisát, így akadályozva a gyógyulást. De hogy segíthet a kognitív átstrukturálás?

• Miután feltárhatóvá és azonosíthatóvá váltak ezek a gondolatok, ilyen kérdéseket tehetünk fel:

  • Mik a bizonyítékok erre a következtetésre?

  • Állításai minden helyzetben megállják a helyüket?

  • Mi a bizonyíték, hogy a következtetés hamis?

  • Az adott szituáció több aspektusát megvizsgálta?

  • Mennyire látja objektíven a viszonyokat?

Ezen kérdésekkel erősítjük a pozitív megküzdést, és fellazítjuk a merev, negatív berögződéseket.

Az alábbi ”alapszabályokat” érdemes szem előtt tartanunk a pozitív megküzdés elérése érdekében:

• A gyógyulást a pozitív gondolatok is segítik.
• Kerülje a negatív kijelentéseket! Próbálja a pozitív oldaláról megfogalmazni a helyzetet, pl. ahelyett, hogy azt mondaná „Nem lehetek ideges a kórházban”, mondja azt magának: „Nyugodt és magabiztos leszek a kórházban”. Az első típusú kijelentések szorongást keltenek, mert elvárásokat fogalmaznak meg, míg a második inkább szuggesztív jellegű.
• Tartsa gondolatait jelen időben! Ahelyett, hogy azt mondaná „Boldog leszek a műtét után” érdemes azt mondani: „Jelenleg örülök a műtéti lehetőségnek”.
• Tartsa gondolatait egyes szám első személyben (Én)!
• Legyenek a megküzdéssel kapcsolatos gondolatok őszinték, hihetőek!

Ha a beteg gyakorolja a pozitív belső gondolatokat, egy idő után az belül és kívül is hihetővé válik. Pl. ne mondja, ha nem hiszi, hogy „100%-ig várom a műtétet, és tudom, hogy sikeres lesz”, célszerűbb azt mondani: „Képes leszek pozitívan értékelni majd a műtétet, és várom, hogy meginduljon a gyógyulási folyamat”.

A cikk szerzője a Pszichoszomatikus Ambulancia munkatársa.