A gerincbetegségek népbetegség szintű gyakorisága már évtizedek óta ismert, de az utóbbi években ennek ugrásszerű növekedése indokolttá teszi, hogy a betegségcsoport problémakörét újra és- újra tárgyaljuk, mind a diagnosztikai, mind terápiás szempontból. A második leggyakoribb ok ugyanis, amivel a betegek felkeresik orvosukat.

Amerikában sem jobb a helyzet: 6,5 millió ember szenved krónikus hátfájdalomban, amely a mozgásképtelenség második leggyakoribb okozója. Mindemellett a derék-és hátfájás a leggyakoribb fájdalomtípus, amelyre évente 50 millió dollárt költenek...

Az igen magas előfordulási, gazdasági és rokkantsági ráta elsősorban a degeneratív (kopásos) eredetű gerincbetegségekre értendő. A gerincproblémák gazdasági terhei – a közvetlen, közvetett és eszmei költségek – sok országban a nemzeti össztermék jelentős részét teszik ki. Az ezzel összefüggő anyagi terhek felbecsülése természetesen a különböző országokban más és más, mely elsősorban az eltérő költség elszámolási módszereknek tulajdonítható.

A közvetlen költség döntően az orvosi kiadásokból áll össze, mint pl.: megelőzés, diagnosztika, terápia, rehabilitáció, gondozás. A közvetett költség a csökkent, vagy elveszett munka teljesítményből  adódó elégtelen produktivitást, táppénzt, betegállományt, a hiányzó adóbevételt, stb. jelenti. Az eszmei költségeket legnehezebb megbecsülni, amelyek azokból a pszichoszociális terhekből tevődnek össze, melyek a betegséggel járó rosszabb életminőségből erednek. Számos országban a legköltségesebb munkaképtelenségi állapotot jelenti a  gerincbetegségeket kísérő két fő tünet – a nyaki- és derékfájdalom – a vállalatok szempontjából, s ez majdnem 27 %-os termelés csökkenést okoz a betegállománynak tulajdoníthatóan. A nyaki - és derékfájdalom együttes ellátásának az Egyesült Államokban 5 évvel ezelőtt 761 millió euróra becsülték az egészségügyi költségét, a betegállományból és a munkából bekövetkező veszteség ennek az összegnek a kilencszerese. Pontos hazai felmérésről nincs tudomásunk, de vélhetően a hazai adatok még aggasztóbbak lennének. A gerinc rendellenességek oka sokrétű, attól függően, hogy a betegség melyik strukturális elemből: a csigolyából, a porckorongból, a kisízületből, szalagokból, az izomból, a gerincvelőből, vagy az ideggyökből ered. Jelen elfogadott arany standard a gerincbetegségek osztályozására azon alapul, hogy van-e tisztázott patológiai (kóroki) tényező a betegség hátterében- azaz specifikus a gerincbetegség, vagy nem tisztázott a tünetek hátterében álló oki tényező, - azaz nem specifikus a gerincbetegség.

A gerincbetegségek osztályozása

A specifikus gerincbetegségek okai:

• A gerinc gyulladásos megbetegedései (rheaumatoid arthritis, spondylarthritis ankylopoetica, stb.)
• Spinális infekció ( a gerinc bakteriális gyulladása)
• Daganatos megbetegedések
• Trauma-törés
• Fejlődési rendellenességek
• Tünetet okozó discus herni
• Strukturális deformitás
• Failed Back Syndrome (FBS), gerincműtét utáni panaszos állapotok
• Anyagcsere-betegségek (oszteoporozis stb.)
• A gerinc primer degeneratív megbetegedéseinek egy része (PDGB)

Nem specifikus gerincbetegségekben hiányzik a biztos etiológiai (oki) tényező, amely a panaszokat és tüneteket okozza, adódhat szöveti túlterhelésből vagy a panaszok forrását képező pszicohszociális tényezőkből. Elsősorban mechanikai eredetű és aktivitással függ össze. A degenerativ gerincbetegségek lehetnek specifikus és nem specifikus eredetűek is.

A tünetek időbeni megjelenésétől függően a gerincbetegség:

• Akut – egy hónapnál kevesebb ideje áll fenn
• Szubakut – három hónapon belüli az időtartam
• Krónikus – több mint három hónapja tartó panaszok

Írásunk holnap a gerincbetegségek kockázati tényezőinek ismertetésével folytatódik. 

A cikk szerzője az Országos Gerincgyógyászati Központ munkatársa.

Az ábra forrása: arizonapain.com