HTML

Lájkolj minket

Kamaszok és a mindennapi testnevelés (rövid beszámoló egy iskola-védőnő bevált módszeréről)

szerző: Gerinces Magazin létrehozva: 2014.10.08. 07:54

Hogyan segíthetjük a kamaszokat a mindennapi testnevelés megkedvelésében? Jankovics Klára védőnő jó módszert talált ki erre.

gerinces_testnevelés_blog.jpg

Hogyan sikerül megnyernem a középiskolás diákjaimat a mindennapi testnevelésnek?

Hetedik éve dolgozom védőnőként a budapesti Than Károly Ökoiskolában. Ebben a középiskolában gimnázium, szakközépiskola és szakiskola is működik.

Kezdetben tapasztaltam, hogy milyen sokan kérnek felmentést, főként teljes iskolai testnevelés alóli felmentést. Meglepődve vettem észre, hogy egy egész osztály összes lány tanulója hozott szakorvosi véleményt, mely szerint nem vehet részt az iskolai tesi órán, egyáltalán.

Együttműködésünk az iskolaorvossal, a testnevelőkkkel és a gyógytestnevelővel jótékony változást hozott: iskolánkban az elmúlt tanévben tíznél is kevesebb tanulónak volt teljes testnevelés alóli felmentése egészségügyi indokkal.

A kb. 1050 fő összlétszámot tekintve elég jó aránynak tűnik, különösen a korábbi évekhez képest.

Azt szeretnénk, hogy ez a tendencia folytatódjon. A szakemberek minden erőfeszítése kevés azonban ehhez az eredményhez.

A fő szereplő itt a diák.

A legfontosabb mindig a diák megnyerése abban a tekintetben, hogy megértse, ez a lépés a saját jelenlegi és későbbi egészsége érdekében az ő felelőssége. Ha megérti, ezt a lépést szívesebben meg is teszi önmagáért, a jövőjéért.

A diák nem önmaga ellensége. Bár nem szereti a kényszert, kicsit lusta is (mint mi „felnőttek” is legtöbben) és szívesen megy a könnyebb ellenállás felé; vagy éppen szeret dacolni a követelményekkel, ugyanakkor nem szeretné, hogy fájdalmai legyenek (se most, sem holnap), hogy kiszolgáltatott legyen, hogy korlátozza valami céljai elérésében.

Tanév elején, amikor megismerkedem az új, kilencedikes osztályokkal, a testnevelés beosztással kapcsolatos kérdéseket érdemes a lányokkal és a fiúkkal az egyik tesi óra alkalmával megbeszélni, pl. még az öltözőben, a testnevelő jelenlétében.

 

Itt én is kérdezek, ilyeneket:

  • Tudják-e, hogy a Pető Intézetben naponta minimum 5 tornafoglalkozást tartanak?
  • Tudják-e, mennyibe kerül a szomszéd edzőteremben egy óra? Mennyibe kerülne akkor nekik egy hónapra számolva, ha ott lenne a tesi óra? Mi lenne, ha ezt összedobnánk és odaadnánk a tesitanárnak?  Vajon jobban megbecsülnék őt? Éreznék jobban a tesi órák értékét?
  • Mennyi időt szánnának az edzésre a tanítás utáni szabadidőből?
  • Hallottak-e már a többnyire idősebb korban fellépő csontritkulásról? Mi okozza? Milyen reklámokat ismernek ezzel kapcsolatban? Kinek szólnak ezek?
  • Mi jelenti a megelőzést? Hogyan, mitől alakul ki az erős, szilárd, mégis rugalmas, jó csontozat? Mi ebben a fiatalkori napi egy óra intenzív mozgás szerepe?
  • Mit jelent a kiegyensúlyozott, szakszerűen vezetett torna, mozgás, játék testnek és léleknek?
  • Mi jut eszünkbe arról a kifejezésről, hogy a mozgás örömforrás? Magzati életünktől kezdve milyen módon segíti a harmonikus személyiségfejlődésünket az aktív mozgás?
  • A szív-érrendszer, mint vezető halálok Magyarországon: miért kell megijedni ahhoz - mondjuk egy hirtelen jött betegség kapcsán -, hogy komolyan vegyük a mindennapos könnyű edzést?

Mindezek szemléltetésére nagyon is alkalmas egy kis demonstrációs eszköz, egy gerincmodell.

Ezen remekül meg tudom mutatni, miként, hogyan alakulhat jó vagy rossz irányban a gerincünk. A megfelelő izomzat kialakításával mi mindent előzünk meg akkor is, ha nem tudunk róla. Pl. mi az a „hanyagtartás”, miért baj a gerincferdülés, mi az a porckorongsérv, mi az idegbecsípődés?

 

Ezt megértetni, ehhez bizony idő kell. Időt kell szánni rá, megéri.

Az itt és most végzett torna olyan nyereség egész életünkre, amit nem lehet később pótolni.

Köszönet a testnevelő tanároknak, akik a tanulók egyéni sajátosságait figyelembe veszik és ennek a rugalmasságnak köszönhetően a tanulók közül a lehető legtöbben vesznek részt aktívan a testnevelés foglalkozásokon, iskolai sportfoglalkozásokon.

 

Jankovics Klára védőnő

A cikk ismertetője az Országos Gerincgyógyászati Központ munkatársa.

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://gerinces.blog.hu/api/trackback/id/tr806723657

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alaister Grand 2014.10.08. 15:27:36

Édes pofa. :) Nekem magyarázhatott volna óraszám, atesit utáltam, utálom, és utálni fogom, míg élek. Tök mindegy, hányszor és hány ember mondja el, hogy milyen jó. Elhiszem, hogy hasznos. Nem kérdés. Azonban rühellem. Rühellem, mikor nem kapok levegőt, rühellem, mikor csatakosra izzadok, rühellem, mikor szúr az oldalam, rühellem, mikor úgy kiszárad a torkom, hogy hányingerem van tőle, rühellem, mikor izomlázam van.
És az egész inkvizíciós tortúra ráadásul veszekedetten unalmas is. Nincs az isten, ami ezt a szörnyűséget számomra vonzóvá tudja tenni.

Dr_utcai_arcos 2014.10.08. 17:15:06

@Alaister Grand: Ha megtámad az erdőben a medve, ne nála legyél gyorsabb. Remélem, ha valaha ez bekövetkezik, te vagy egy hozzád hasonló ott lesz a közelben...

Lelki társ · http://www.lelki-tars.com/ 2014.10.08. 17:21:59

@Alaister Grand: Az általad leírt tünetek mind arra utalnak, hogy amikor testedzést végeztél, mindig hirtelen ért a megterhelés. Kezdőként érdemes először pl csak egy percet edzeni, majd pl hétről hétre növelni az adott gyakorlat vagy gyakorlat sorozat időtartamát. Elkezdeni a legnehezebb, azután már nem olyan vészes.

deneskata 2014.10.08. 18:53:39

Basszus, szavak, szavak, szavak. Komolyan hiszi a hölgy, hogy ennek köszönhető a részvétel a tesiórán? Akkor meglehetősen naiv.
Talán a tesiórák színvonala lett magasabb, a mozgás élvezhetőbb, vagy egyszerűen nem kapnak a gyerekek valamiért igazolást.
Nincs az a prédikáció (akár szemléltetéssel egybekötött:), ami mozgásra vesz rá egy kamaszt, ha az nem akarja.
Más oka van ennek...:) Érdemes lenne tovább vizsgálódni, mi lehet az?

Ianas 2014.10.08. 20:22:20

@Alaister Grand: hogy fogod utálni a hiányának következményeit. Mondom úgy, hogy én is rühelltem a tesit. Viszont azóta rászoktam a sportra. Mondjuk úgy, hogy hiányzik, ha nem csinálom.


süti beállítások módosítása