Napjaink orvostudománya átütő sikereket ért el a gerincbetegségek CT és MR nyújtotta diagnosztikájában, és a fájdalmat generáló spinális struktúrák egyre pontosabb felderítésében. Óriási léptékű a fejlődés a genetika és a sejtbiológia vonatkozásában éppúgy, mint az egyre korszerűbb és tökéletesebb gerincsebészeti megoldások területén. Újabb és újabb fájdalomcsillapító készítmények jelentek meg a gyógyszeriparban, de egyre növekvő érdeklődés mutatkozik hazánkban és szerte a világban a tradicionális, vagy komplementer medicina módszerei iránt.

Írásunknak nem célja a több száz alternatív gyógymód, valamint azok hatásának ismertetése, hanem segítséget szeretnénk nyújtani azon olvasóink számára, akik a két szektor (az akadémikus és a nem konvencionális gyógyítás) közötti útkeresésben javaslatot várnak gerincproblémáik megoldására és kezelésére. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) terminológiája a két irányzat megnevezésére több címkét is használ, melyek ismerete fontos lehet a tájékozódásban. Az egyik oldalon a nyugati típusú, akadémikus, allopátiás, scientific, konvencionális, modern medicina elnevezést használja. A másik oldalon pedig a nem konvencionális, komplementer (CAM), tradicionális medicinát, mint rokon fogalmakat,váltogatja.

A természetgyógyászatban sűrűn emlegetett kifejezéseket hazánkban gyakran szinonimaként használják, ezért célszerűnek tartjuk előzetesben azok értelmezését, definiálását.

Alternatív gyógymód: több száz eljárást összefoglaló kategórianév. Akkor beszélhetünk alternatív gyógyításról, ha az egyáltalán nem követi a hagyományos nyugati típusú orvoslást sem a diagnosztika, sem a terápia területén. Nem hozható közös teoretikus alapra a nyugati tudományos medicinával, s mint kifejezés viszont helyettesíthetőséget, vagyis a modern medicinát kiváltó opciót rejti magában.

Komplementer medicina: olyan kiegészítő gyógymódokat foglal magába, amelyek a hagyományos orvosi tevékenység mellett alkalmazhatók a minél tökéletesebb gyógyulás érdekében (azaz természetes gyógymódokat alkalmaz). Összefoglalóan nevezhetjük kiegészítő  és alternatív gyógymódoknak (az angol CAM-rövidítés 'complementary and alternatíve medicine'-ként oldható fel), illetve egyre inkább terjedőben van az integratív orvoslás ( integratív medicina) kifejezés.

Jól ismert a nyugati orvoslás és komplementer medicina közötti alapvető szemléletbeli különbség. A tradicionális orvoslást  képviselő  szakma és a hozzáértő képviselői évek óta gigantikus küzdelmet folytatnak azért,  hogy elfoglalják helyüket a hagyományos orvosi tevékenységben. A két terület éles szétválasztása és ellentétbe állítása nem kedvez az integráció irányába mutató fejlődési folyamatoknak. A sokszor félrevezető  reklámhirdetések viszont tévútra terelhetik a pácienst, mivel a lakosság tájékozottsága e témakörben még ma is felületes, s a komplementer medicinával kapcsolatos visszaélések esetleges veszélyeket rejthetnek magukban, elsősorban a "mindent  gyógyít", "mindenre jó" megfogalmazásokkal.

Fontos kiemelnünk és hangsúlyoznunk, hogy a nyugati medicina alapja a bizonyítékokon alapuló orvoslás, vagyis az a szemlélet, az az elvárás, hogy a hatások, mellékhatások, szövődmények, adagolás bizonyított ismerete nélkül a nyugati orvoslás nem működhet, új gyógyszereket nem lehet bevezetni. A természetes gyógymódok világszerte növekvő elterjedése, valamint a piacon levő számos kétes hatású termék miatt a WHO a komplementer medicina felé is követelményeket írt elő a minél sürgősebb kutatási feladatok elvégzését illetően.

Hazánkban már az Egészségügyi Minisztérium és a Kormányrendelet szabályozza a komplementer medicina tevékenységét. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) orvosi osztálya 1998-ban és 2002-ben gyógyhatásúnak és tudományosan megalapozottnak minősítette a hagyományos kínai orvoslást, (akupunktúra stb.) a neurálterápiát és manuálterápiát, számos egyéb tevékenységet még engedélyezett, de tudományosan nem kellően megalapozottnak nyilvánította. Tudománytalannak minősítette a komplementer medicina körébe tartozó műszeres diagnosztikai eljárásokat.

Néhány említésre méltó, a CAM  körébe tartozó gyógymód:

• Hőterápia
• Fényterápia
• Akupunktura, akupresszió
• Vízgyógyászat
• Balneotherápia
• Gyógynövények
• Különböző masszázsterápiák
• Manuálterápia

Általános élettani hatásaik:

• Fájdalomcsillapítás
• Szorongás-, és stresszoldás
• Hangulatjavítás (az ember testi-lelki önszabályozó képességének megőrzése, valamint helyreállítása).

A gerincbetegségek vezető tünete a fájdalom, az ezzel együtt járó izomspazmus és mozgáskorlátozottság. Köztudott az is, hogy a gerincrendellenességek jelentős százaléka pszichoszomatikus eredetű, s a kialakulásukban és a betegség krónikussá válásában a pszichoszociális rizikófaktoroknak meghatározó szerepük  van.

Hova soroljuk a komplementer medicina helyét a gerincbetegségek ellátásban?

• A komplex diagnosztikában, állapotfelmérésben nem kétséges a hagyományos, vagyis modern medicina elsőbbsége.
• A terápiában elsősorban a visszatérő és krónikussá váló fájdalom szindrómákban, a pszichológiai és fizikális dekondicionált állapotokat kiegészítő integratív szerepük semmiképpen nem elhanyagolható.
  • Választandó útként javasoljuk a polyallergiás (számos fájdalomcsillapítóra érzékeny), valamint gyomor-bélpanaszokkal küszködő páciensek részére is, hisz a természetes gyógymódok egyik kiemelkedő értéke, hogy mellékhatásoktól mentesek.

Saját megítélésünk szerint a terápiában az integráció a járható út, törekedni kell a kapcsolódási pontok keresésére, a harmonizációra, hisz az egyes gyógymódok bizonyítottan hatásosak, különösen a tradicionális orvosi eljárások. Javaslatunk így az lenne a páciensek számára, hogy egy-egy új természetgyógyászati eljárás vagy készítmény kipróbálásakor tájékozódjanak annak hatásáról, hiteles szakmai fórumokon, s vegyék figyelembe a kezelőorvos tanácsát, véleményét.

A cikk szerzője az Országos Gerincgyógyászati Központ munkatásra.