HTML

Lájkolj minket

Kalapácsujj, bütyök – a rossz lábbelik következménye

szerző: Gerinces Magazin létrehozva: 2016.12.03. 08:27

A láb leggyakoribb deformitásai közé tartozik a kalapácsujj és a bütyök. Gyakrabban fordul elő hölgyeknél, a rosszul megválasztott lábbelik miatt. Alábbi cikkünkből megtudhatják az elváltozások kialakulásának okait, azok káros következményeit, illetve azt, hogy miként előzhetik meg kialakulásukat a megfelelő cipő viselésével.

gerinces-butyok.jpg

 

A bütyök (hallux valgus) a láb leggyakoribb deformitásai közé tartozik. Akkor alakul ki, amikor a láb nagylábujjnak, más néven öregujjának csontjai és ízületei elmozdulnak. Ennek következtében a többi ujj felé mozdul a nagylábujj, és a láb belső oldalán fájdalmas kitüremkedés, csontkinövés jön létre, amely kidörzsölődhet, kisebesedhet, akár fekélyessé is válhat. Elhanyagolt állapotban pedig kifejezetten fájdalmas, gátolhatja a beteget a cipőviselésben, mindennapi tevékenységeinek elvégzésben is.

Mitől lesz „bütykös” a lábunk?

Mindezt a láb harántboltozatának süllyedése, azaz a lúdtalp, előzi meg. Ha időben még inkább visszafelé haladunk, a lúdtalp kialakulása mögött a talpra nehezedő súly aránytalan eloszlása, a láb kiegyensúlyozott statikai helyzetének megváltozása áll.

Gyakran okozza ezt a nem megfelelően megválasztott lábbeli használata. A nőknél gyakrabban találkozhatunk ezzel a deformitással, hiszen ők azok, akik „A szépségért meg kell szenvedni.” – jelmondat miatt hajlamosak feláldozni egészségüket az esztétika oltárán. A túlzott magassarkú cipő viselése így vezethet el később fájó láb-problémákhoz.

E mellet azonban örökletes hajlam, bizonyos betegségek (reumás ízületi gyulladás, pikkelysömörrel együtt járó ízületi gyulladás) is állhatnak a bütyök kialakulása mögött, illetve a kor előrehaladtával ugyancsak jellemzőbb az előfordulása.

Hogyan alakul ki a kalapácsujj?

A kalapácsujj (digitus malleus) egy hasonló kellemetlenségekkel járó elváltozás. Jellemzően egy-vagy két lábujj (második-harmadik ujj) torzulása, melynek lényege, hogy a legalsó lábperc kiemelkedik, a második és a harmadik pedig a láb felé fordul, jellegzetes V alakot formálva.

Előfordulhat az is, hogy a nagylábujj deformálódása miatt a többi lábujjnak kevesebb hely jut, az egyik lábujj a másik fölé kerül. Itt is kialakulhat bőrkeményedés (ismert nevén: tyúkszem), sebesedés, gyulladás, fekély. 

A kalapácsujj kialakulása okában is hasonlít a bütyökhöz. A haránt boltozat süllyedése miatt megbomlik a láb statikája, ezért hibás az egyensúly a lábujj hajlító és feszítő izmai között.

gerinces-ludtalp_rtg.jpg

Hogyan előzhető meg a bütyök és a kalapácsujj?

Válasszunk megfelelő lábbelit!

A megelőzés érdekében érdemes mindig jó cipőt viselni, hiszen a bütyök és a kalapácsujj kialakulásának hátterében leggyakrabban a nem megfelelő lábbeli áll. A jó cipő kényelmes, a lábujjakat nem szorítja össze, szabad mozgást biztosít számukra. Ha állunk, a lábujjak nem érintkezhetnek a cipő végével. Előnyös, ha a cipő orra viszonylag gömbölyű, nem pedig hegyes, csúcsos.

Fontos az is, hogy a talp puha és hajlékony legyen, mert a merev típus nem egészséges. A megfelelő kéregrész ugyancsak fontos, ez ideális esetben jól tartja a lábtövet és a sarkat. Nem szerencsés az olyan magassarkú cipő, amelynek a sarka túlságosan magas, mert ez túlterheli a harántboltozatot, de ugyanígy kerüljük a lapos talpú cipőket is, mert annak viselésekor a súlyunk nagy része a térdre és a bokánkra terhelődik.

Ha szükséges, használjunk lúdtalpbetétet!

Ha valamiért nem egyenletes a lábfejünk terhelése, a boltozatot megemelő lúdtalpbetét megállíthatja a bütyök, kalapácsujj kialakulásának folyamatát. A betétet érdemes ortopéd cipésszel, a saját lábunkra igazítva elkészíteni.

Viseljünk lábujjsínt éjjelente!

Ha már kialakult a bütyök vagy a kalapácsujj, de még nem túl előrehaladott állapotban van, lehet próbálkozni éjjel használt lábujjsínnel, amely a nagylábujjat hivatott a megfelelő helyre visszasegíteni. A szakemberek felhívják a figyelmet a lábak, lábujjak rendszeres tornáztatásának fontosságára is.

Hogyan kezelhető a bütyök és a kalapácsujj?

Fontos a fájdalomcsillapítás, a lábápoló, gyulladáscsökkentő készítmények alkalmazása, valamint a súlyosbodás elkerülése végett a megfelelően kiképzett cipő viselése. Az egyedileg kiépített talpbetét segíthet korrigálni az elfáradt, lesüllyedt lábboltozatot. A kifejlődött bütyök, kalapácsujj esetén megfontolandó a kisebb-nagyobb műtéti korrekció.

Számos műtéti megoldás ismert, amelyek a vezető elváltozásnak megfelelő korrekcióval segítenek. A műtét után azonban még legalább három-négy hét lábadozásra kell számolnunk. Érdemes azonban rászánni magunkat erre a műtétre, mivel a rossz terhelés miatt idő előtt tönkremehetnek a lábtőízületek, a kisízületek elkezdenek kopni. A rossz lábstatika a boka, térd, csípőízületre is kihatással van, akár deréktáji fájdalmat is okozhat.

Törődjünk többet lábunk egészségével, hiszen egész életünkben viseli testünk terhelését!

Az írás az Országos Gerincgyógyászati Központ munkatársainak közreműködésével készült.

1 komment

Címkék: tippek tanácsok ortopédia lábfájás bütyök kalapácsujj

A bejegyzés trackback címe:

https://gerinces.blog.hu/api/trackback/id/tr3312017053

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nagymami63 2016.12.04. 22:16:52

Még mielőtt mindent a magas sarkú cipőkre kennénk, gondoljuk át a dolgot. Nekem most írta fel a doki a lúdtalp betétet és sajna bütyköm is van. Holott elég ritkán hordok magassarkút! Egy időben, igaz, abba jártam dolgozni, de az csak kábé 2 évig tartott. Viszont majdnem egész eddigi életemben álló munkát végeztem! Az úgynevezett acélbetétes bakancsban, vagy sima munkavédelmi cipőben! Aki viselt ilyet, az tudja miről beszélek! Kényelmetlen, merev, belebüdösödik az ember lába.....és sajnos nincs más.


süti beállítások módosítása