Az újszülött hamarabb megnyugszik, ha karban vagy bölcsőben ringatják, a kisgyerekek legkedvesebb játéka a hinta, de még a felnőttek is imádnak hintaszékben vagy függőágyban ejtőzni. A hinta a legrégibb, legegyszerűbb és a legnépszerűbb játékok egyike, de kevesen gondolnak arra, hogy egyben az egyik leghatékonyabb fejlesztő eszköz is.
Évszázadokig a bölcső volt a csecsemők első ágya: akár az ívesre faragott lábain, akár láncra akasztva ringatózott, a kicsiket puhán hintáztatni, altatni lehetett benne. A ringatás nyugtató hatása közismert, az oka pedig az lehet, hogy ez a finom hintáztatás felidézi az újszülöttekben, amit az anyaméh biztonságában magzatként érzékeltek az édesanyjuk mozgásából.
A hintázás a későbbi életkorokban is kedvelt mozgásforma, és nyugtató, stresszoldó jellege is megmarad: szorongások, félelmek, feszültségek esetén pozitív hatású. Akkor is érdemes minél többet hintáztatni a gyereket, amikor még a felnőtt segítsége kell hozzá, majd akkor is, amikor a gyermek már maga tudja lendíteni, „hajtani” magát, és a mozgás öröme, az eltalált ritmus és a sikerélmény is hozzáadódik ahhoz a kellemes érzéshez, amit a hintázás lendülete, a helyváltoztatás, az egyensúly újbóli megtalálása jelent. Szerencse, hogy így van, mert a hintázás több agyi területet, készséget hatékonyan fejlesztő hatású tevékenység.
A hintázás fejleszti az agy számos területét
A hintázó folyamatos, ritmusos helyváltoztatása hat a vesztibuláris, vagyis egyensúlyi rendszer fejlődésére. Ennek szerve a belső fülben helyezkedik el, a benne lévő folyadék elmozdulásának hatására érzékeli a test valamilyen irányba történő elmozdulását. A hintázás állandó, ismétlődő helyzetváltoztatással jár, az egyensúlyi rendszer így folyamatosan küld ingereket az agyba, az agy pedig annak megfelelő utasításokat ad a mozgásszerveknek, hogy a test egyensúlyát megőrizze. Ez a közvetítés, a kapcsolat mintegy tréningezi az agy érintett területeit, az egyensúlyérzékelésen kívül a mozgáskoordinációt, a térbeli tájékozódást és a ritmusérzéket is, ami – ki gondolná – még a matematikai készségekre is jó hatású.
A két agyfélteke közötti kapcsolatot is elősegíti a hintázó mozgás, ennek hatására fejlődik a gyermek kreativitása, ábrázolókészsége, beszédkészsége, könnyebben tanul meg írni, olvasni, és koncentrációs képessége, memóriája is javul.
Testedzésnek is jó a hintázás
Ahogy a hinta fellendül, megáll a levegőben, majd ellenkező irányba újralendül, ez a mozgássor a hintázó egyes izmainak megfeszítésével, más izomcsoportjainak elernyesztésével jár, így az izmokat remekül tréningezi, erősíti. A testhelyzet folyamatos változtatásával, ahhoz alkalmazkodva az egyensúly-érzék mellett a mozgáskoordinációs képesség is fejlődik, így a gyerek kézügyességét, finommotoros készségét is fejleszti, ami az írástanulásnál és a rajzkészségnél is megmutatkozik majd. Hintáztatni a gyereket naponta többször, legalább öt-tíz percen át ajánlott.
Terápiás hintázás
Gyermekorvosok koraszülöttek esetében azt tapasztalták, hogy az idő előtt született kicsik súlyfejlődésére is jó hatással van, ha naponta többször egy-egy félórán át függőágyban hintáztatják őket.
Pszichológusok és pedagógusok olyannyira hatékony képességfejlesztő tevékenységnek találták a hintázást, hogy terápiát is építettek rá a koncentráció, a rövid és a hosszú távú memória fejlesztésére például figyelemhiányos, ADHD-s, autista és Down szindrómás gyerekek számára.
Az Ayres szenzoros integrációs terápia, amelyet mozgássérült, megkésett mozgásfejlődésű vagy összerendezetlen mozgású gyermekek számára dolgoztak ki, sokféle hintát is használ, amelyek segítségével fejlesztik a szem-kéz koordinációt, az egyensúlyt, a figyelmet és a koncentrációt, a nagymozgásokat és a finommotoros készségeket, a térészlelést, a testtudatot.
Az „okosító tornának” is nevezett TSMT (tervezett szenzomotoros tréning) mozgásfejlesztő foglalkozások szintén felhasználják a hintázás nyújtotta lehetőségeket is a megkésett vagy eltérő fejlődésű, hiperaktív, figyelemzavaros, beszédhibás, tanulási, magatartási, beilleszkedési zavarokkal küzdő, mozgásban ügyetlen vagy egyensúlyzavaros gyerekek fejlesztésére.