HTML

Lájkolj minket

A hintázás jótékony hatásai

szerző: Gerinces Magazin létrehozva: 2018.11.14. 14:10

Az újszülött hamarabb megnyugszik, ha karban vagy bölcsőben ringatják, a kisgyerekek legkedvesebb játéka a hinta, de még a felnőttek is imádnak hintaszékben vagy függőágyban ejtőzni. A hinta a legrégibb, legegyszerűbb és a legnépszerűbb játékok egyike, de kevesen gondolnak arra, hogy egyben az egyik leghatékonyabb fejlesztő eszköz is.

brother-sister-on-swings_4460x4460.jpg

Évszázadokig a bölcső volt a csecsemők első ágya: akár az ívesre faragott lábain, akár láncra akasztva ringatózott, a kicsiket puhán hintáztatni, altatni lehetett benne. A ringatás nyugtató hatása közismert, az oka pedig az lehet, hogy ez a finom hintáztatás felidézi az újszülöttekben, amit az anyaméh biztonságában magzatként érzékeltek az édesanyjuk mozgásából.

A hintázás a későbbi életkorokban is kedvelt mozgásforma, és nyugtató, stresszoldó jellege is megmarad: szorongások, félelmek, feszültségek esetén pozitív hatású. Akkor is érdemes minél többet hintáztatni a gyereket, amikor még a felnőtt segítsége kell hozzá, majd akkor is, amikor a gyermek már maga tudja lendíteni, „hajtani” magát, és a mozgás öröme, az eltalált ritmus és a sikerélmény is hozzáadódik ahhoz a kellemes érzéshez, amit a hintázás lendülete, a helyváltoztatás, az egyensúly újbóli megtalálása jelent. Szerencse, hogy így van, mert a hintázás több agyi területet, készséget hatékonyan fejlesztő hatású tevékenység.

A hintázás fejleszti az agy számos területét

A hintázó folyamatos, ritmusos helyváltoztatása hat a vesztibuláris, vagyis egyensúlyi rendszer fejlődésére. Ennek szerve a belső fülben helyezkedik el, a benne lévő folyadék elmozdulásának hatására érzékeli a test valamilyen irányba történő elmozdulását. A hintázás állandó, ismétlődő helyzetváltoztatással jár, az egyensúlyi rendszer így folyamatosan küld ingereket az agyba, az agy pedig annak megfelelő utasításokat ad a mozgásszerveknek, hogy a test egyensúlyát megőrizze. Ez a közvetítés, a kapcsolat mintegy tréningezi az agy érintett területeit, az egyensúlyérzékelésen kívül a mozgáskoordinációt, a térbeli tájékozódást és a ritmusérzéket is, ami – ki gondolná – még a matematikai készségekre is jó hatású.

A két agyfélteke közötti kapcsolatot is elősegíti a hintázó mozgás, ennek hatására fejlődik a gyermek kreativitása, ábrázolókészsége, beszédkészsége, könnyebben tanul meg írni, olvasni, és koncentrációs képessége, memóriája is javul.

Testedzésnek is jó a hintázás

Ahogy a hinta fellendül, megáll a levegőben, majd ellenkező irányba újralendül, ez a mozgássor a hintázó egyes izmainak megfeszítésével, más izomcsoportjainak elernyesztésével jár, így az izmokat remekül tréningezi, erősíti. A testhelyzet folyamatos változtatásával, ahhoz alkalmazkodva az egyensúly-érzék mellett a mozgáskoordinációs képesség is fejlődik, így a gyerek kézügyességét, finommotoros készségét is fejleszti, ami az írástanulásnál és a rajzkészségnél is megmutatkozik majd. Hintáztatni a gyereket naponta többször, legalább öt-tíz percen át ajánlott.

swing-1388554_1920.jpg

Terápiás hintázás

Gyermekorvosok koraszülöttek esetében azt tapasztalták, hogy az idő előtt született kicsik súlyfejlődésére is jó hatással van, ha naponta többször egy-egy félórán át függőágyban hintáztatják őket.

Pszichológusok és pedagógusok olyannyira hatékony képességfejlesztő tevékenységnek találták a hintázást, hogy terápiát is építettek rá a koncentráció, a rövid és a hosszú távú memória fejlesztésére például figyelemhiányos, ADHD-s, autista és Down szindrómás gyerekek számára.

Az Ayres szenzoros integrációs terápia, amelyet mozgássérült, megkésett mozgásfejlődésű vagy összerendezetlen mozgású gyermekek számára dolgoztak ki, sokféle hintát is használ, amelyek segítségével fejlesztik a szem-kéz koordinációt, az egyensúlyt, a figyelmet és a koncentrációt, a nagymozgásokat és a finommotoros készségeket, a térészlelést, a testtudatot. 

Az „okosító tornának” is nevezett TSMT (tervezett szenzomotoros tréning) mozgásfejlesztő foglalkozások szintén felhasználják a hintázás nyújtotta lehetőségeket is a megkésett vagy eltérő fejlődésű, hiperaktív, figyelemzavaros, beszédhibás, tanulási, magatartási, beilleszkedési zavarokkal küzdő, mozgásban ügyetlen vagy egyensúlyzavaros gyerekek fejlesztésére.

 

2 komment

Címkék: újszülött hinta egyensúly hintázás anyaméh mozgáskoordináció ringatás Ayres koraszülöttek TSMT hintáztatás mozgásfejlesztő

A bejegyzés trackback címe:

https://gerinces.blog.hu/api/trackback/id/tr7514371993

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2018.11.15. 13:40:12

...ennek ellenére rendes bölcsőt ma már sehol nem lehet kapni, hiába hatékony a babák szempontjából. Csak stabil (?) kis ágyat.
Méghogy a tudomány nevű szekta, vagy az ipar az emberek érdekeit nézi...

L.A. · http://blog.fuggoagy.hu 2018.11.15. 23:03:25

@wmiki: viszont van babafüggőágy, sokféle,

Chicamaca, Amazonas Koala és Kaya, La Siesta Yayita stb. Ezek helytakarékosabbak, mint egy klasszikus bölcső, és egy rugóval kiegészítve a baba akár saját magát is hintáztathatja...

Eggyel nagyobbaknak csepphinta vagy gyerekfüggőszék (La Siesta, Amazonas vagy Ticket To The Moon).

Felnőtteknek meg kismillió féle függőszék és függőfotel.

Szaküzlet is van a Fehérvári úton, ha szeretnél egyet...


süti beállítások módosítása