HTML

Lájkolj minket

Hogyan nyerjük el a „tájékozott beleegyezés” - t műtét előtt?

szerző: Gerinces Magazin létrehozva: 2013.06.19. 20:25

Törvény írja elő a betegek tájékoztatásához és önrendelkezéshez való jogát, ugyanígy az orvos tájékoztatási kötelezettségét is.

E kettős feladat megoldását elősegítendő alakítottuk ki intézetünkben, az Országos Gerincgyógyászati Központban a már több, mint hat éve működő műtét előtti betegtájékoztatást, betegoktatást. Az orvosi tájékoztatáson kívül, befekvő betegeinkkel külön foglalkozunk, a műtéti beavatkozásokra való felkészülést segítve.

Álljon itt egy idézet a Magyar Egészségügyi Ellátási Standardok Kézikönyvéből:

„A betegek, illetve törvényes képviselőik tájékoztatását és beleegyezését a szolgáltató által meghatározott folyamattal, dokumentált eljárással és képzett munkatársakkal érik el.”

A műtét előtti betegtájékoztatást két lépésben valósítjuk meg, írásban és szóban.

Jelen írásunk csak az írásbeli tájékoztatással foglalkozik, következő cikkünkben tervezzük tárgyalni a szóbeli tájékoztatás részleteit.

 

Írásos betegtájékoztatás:

2006-ban kezdtük el a betegtájékoztató füzetek kidolgozását (amelyek folyamatos fejlesztés alatt állnak), melyek jelenleg 19 témában, 12-18 oldalas terjedelemben vannak forgalomban.

Ezek a témakörök szerint a következők:

1. Aneszteziológiai tájékoztatók:

 

  • A műtéti érzéstelenítés tájékoztatója
  • A műtét utáni intenzív terápia tájékoztatója
  • A vérátömlesztés (transzfúzió) tájékoztatója

 

2. A gerinc nem műtéti (konzervatív) kezelés tájékoztatója:

 

  • Gerinckímélet a hétköznapokban

 

3. Gerincsebészeti tájékoztatók:

  • A porckorongsérv eltávolítása az ágyéki gerincszakaszon
  • A porckorongsérv eltávolítása a nyaki gerincszakaszon
  • Stabilizáció az ágyéki gerincszakaszon (fúzió, rögzítés)
  • Idegfelszabadítás (dekompresszió, rekalibráció)
  • Gerincferdülés (szkoliózis)
  • Ventrális (elülső) stabilizáció az ágyéki gerincszakaszon
  • Vertebroplasztika, Kifoplasztika (törött csigolyatest cementes feltöltése, stabilizálása)

4. Kisebb gerincsebészeti beavatkozások:

  • Mielográfia (gerincfestés) CT vizsgálattal
  • Diszkográfia (porckorongfestés)
  • Gyöki blokád
  • Kisízületi blokád
  • Szakrális epidurális injekció (SEA)

 5. Ortopédsebészeti tájékoztatók:

  • Csípőprotézis beültetése
  • Térdprotézis beültetése
  • Csuklótáji idegleszorítás

 

Szerkesztésükkor nagyon ügyeltünk arra, hogy a tájékoztató füzetek egyszerű, érthető nyelvezettel íródjanak.

Egy felmérés szerint a képzett ember is szereti, ha egy általa nem ismert témában, egyszerű megfogalmazásban, a szakzsargon nélkül kerül a kezébe leírás. Továbbá igyekeztünk a tájékoztató füzeteket sok illusztrációval ellátni, szintén a könnyebb megértést elősegítendő.

 

A tájékoztató füzetek felépítése

Amennyire a téma engedi, anatómiai leírással, majd a betegség ismertetésével kezdjük a leírást. Kitérünk a nem műtéti (konzervatív) kezelés ismertetésére is. Ezek után következik a műtéti kezelés részletes elemzése, az előkészületek a befekvés előtt illetve később a kórházban. A műtét menete lépésről-lépésre górcső alá kerül. Választ adunk arra a kérdésre, hogy mi történik a beteggel a műtét után, mi történik, ha az indokolt műtét elmarad. Az esetleges műtéti szövődmények leírása időrendi sorrendbe rendezve, továbbá a gyógytornász instrukcióit – a műtét utáni rehabilitációs program összefoglalását tartalmazza a tájékoztató.

Megválaszoljuk azt a kérdést, hogy véleményünk szerint mikor sikeres a műtét.

Tartalmazza a füzet a pszichoterápiás osztály tájékoztatóját is, mely azt a kérdést elemzi, hogy hogyan függ össze a lelki és a testi fájdalom, milyen szerepet játszik a beteg gyógyulni akarása. A műtéti betegtájékoztató füzet műtéti beleegyező nyilatkozatot is tartalmaz, két példányban.

 

A betegtájékoztató füzetek útja

A műtéti betegtájékoztatás már az ambulancián megkezdődik, amennyiben az orvos a beteggel egyetértésben műtéti indikációt állít fel. A beteg megkapja a tervezett műtétre vonatkozó tájékoztató füzetet és a műtéti érzéstelenítésről szólót. Amennyiben előre látható, hogy a műtét alatt és/vagy az után transzfúzióra is szükség lesz illetve intenzív terápiás kezelésre, abban az esetben a betegnek e két témakörnek megfelelő tájékoztató is a rendelkezésére áll. Így a beteg otthon, családja körében nyugodtan végigolvashatja, az őt nyugtalanító kérdésekre választ kap, az ismeretlentől való félelme csökken. A műtét előtti napon fekszik be a beteg a kórházba, amikor magával hozza a füzetet. Ennek átolvasása tehát egy általános áttekintést (a tudatos döntéshez szükséges tájékozottságot) biztosít a betegnek. Ezt egészítjük ki második lépésként a szóbeli tájékoztatással.

 

Betegek véleménye a tájékoztató füzetekről

  1. „Annyira izgatott és nyugtalan voltam mielőtt az ambulanciára mentem, hogy 160- ra fölment a vérnyomásom. Ideges voltam, mert nem tudtam, hogy mi lesz velem! Haza mentem a tájékoztató füzettel együtt, azt elolvastam és minden világos lett. Tudtam mi fog velem történni, megnyugodtam, megmértem a vérnyomásom és tessék elképzelni 120/80 volt.”

  2. „Pontosan úgy történt minden, ahogy a nagy könyvben meg van írva!”

  3. „A háziorvosom kérte, hogy adjam oda neki a tájékoztató füzetet, mert annak a segítségével jobban el tudná magyarázni a betegeknek, a gerincsérvet.”

  4. „Olyan szuperül le van írva, hogy semmi kérdésem nincs!”

  5. „Sokkal okosabb lettem.”

  6. „Sokat segített a tájékoztató füzet a családtagoknak elmagyarázni a problémát, illetve magát a beavatkozást.”

  7. „Érthető, tiszta és világos.”

 

A szóbeli tájékoztatásról bővebben jövő heti írásunkban, a Gerinces.hu-n!

A cikk szerzője a Budai Egészségközpont Kft. és az Országos Gerincgyógyászati Központ munkatársa.

Szólj hozzá!

Címkék: betegjogok betegtájékoztatás betegoktatás betegtájékoztató füzetek írásos betegtájékoztatás műtét előtti betegtájékoztatás

A bejegyzés trackback címe:

https://gerinces.blog.hu/api/trackback/id/tr265369627

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


süti beállítások módosítása