Evészavarnak nevezzük azokat az evési szokásokat, melyek a testsúlyban vagy a test működésében egészségügyi és esztétikai gondot okoznak. Több különböző formája létezik, a legismertebb az összes közül az elhízás, az anorexia nervosa és a bulimia nervosa. Ebben a sorozatban az evészavarok és a fájdalom összefüggései kerülnek megvilágításra.
Az elhízás (obezitás) oka az, hogy a személy hosszú időn keresztül a szükségesnél több energiát, azaz táplálékot visz be a szervezetébe. Ennek az ellenkezője az anorexia nervosa (AN), amikor a személy hosszú időn keresztül sokkal kevesebb táplálékot vesz magához annál, mint amennyit a normál testi működésével felhasznál, ez pedig hosszútávon fogyást, majd kóros soványságot eredményez. Az evészavarok harmadik ismert formája a bulimia nervosa (BN), melynek ismérve az, hogy a személy rendszeresen a szükséges mennyiségű táplálék többszörösét veszi magához, majd megszabadul attól. E három legismertebb forma mellett ismert az egészségesétel-függőség (orthorexia nervosa), illetve a „fordított anorexia” is, azaz a férfiak félelme attól, hogy mások túl soványnak látják őket, emiatt óriási izomtömeget gyűjtenek magukra (Adonis-komplexus vagy izomdiszmorfia).
Az elhízás a legújabb felmérések alapján hazánk lakosságának felét érinti, a magyarok 50%-a túlsúlyos, a kóros elhízás szintjét pedig a lakosság közel egyharmada tapasztalja meg. Az, hogy valakinek a testsúlya normális, alacsony vagy magas-e, azt az úgynevezett testtömeg-index (BMI, Body Mass Index) mutatja meg, ami a kilogrammban mért testsúly és a méterben mért testmagasság négyzetének a hányadosa (kg/m2). Túlsúlyosnak tekinthető az a nő vagy férfi, akinek a testtömeg-indexe 25 fölött van, tehát pl. 170 centiméter magas, és 73 kilogramm. Elhízott ugyanez a nő vagy férfi, testsúlya 87 kilogramm. Egyéni eltérések természetesen vannak, például számít az, hogy az illető mennyire izmos. Az elhízás és a fájdalom kapcsolatáról az olvasó korábbi írásokat találhat az oldalon. Ez a cikk az anorexia nervosa és a fájdalom kapcsolatát vizsgálja meg.
AN-nak nevezzük azt az állapotot, amikor a személy a szükségesnél szándékosan kevesebb tápanyagot visz be a szervezetébe, célja az, hogy veszítsen a testsúlyából, és az alakja karcsúbb legyen. Négy feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy egy ilyen állapotot kórosnak tekintsünk: 1. legalább 15%-os súlyhiány, azaz nők esetében 18,5, férfiak esetében pedig 20 alatti testtömeg-index; 2. súlygyarapodástól való félelem; 3. saját súlyát többnek ítéli meg a valóságosnál; és 4. nőknél a menstruáció elmaradása. Gyakorisági adatokat tekintve 100-ból 2 embert érint élete folyamán az AN. Főként a tizenéves korosztályra jellemző ez a probléma, leggyakrabban a nőket érinti, ez a spektrum azonban tágul, és egyre több a kiskorú, a 20-as, 30-as éveikben járó, esetleg még idősebb beteg, akiknek körülbelül 1%-a férfi. A betegség általában hosszabb ideig rejtve marad, a betegek ugyanis legtöbbször rejtegetik sovány testüket. Minél hamarabb kap segítséget a beteg, annál nagyobb az esélye a teljes felépülésre. Az evészavarokra általában, így az AN-ra is igaz az, hogy fele maradványtünetek nélkül, egynegyede maradványtünetekkel gyógyul, egynegyedükkel pedig a világ legjobb evészavar-klinikáin sem tudnak mit kezdeni. Az AN az összes pszichiátriai betegség közül az egyik legnagyobb mortalitási aránnyal rendelkezik, azaz a halálozás a betegségkezdet után 10 évvel 8%, 20 évvel pedig 20% körüli. Az életminőséget rendkívüli módon rontja, többek között jelentős mértékű fájdalommal is társulhat.
A koplalás vagy a szélsőséges diétázás mennyiségi és/vagy minőségi éhezéshez, alultápláltsághoz vezethet. Kutatások igazolják azt, hogy az AN-sok egyharmadánál fennállnak orvosi kezelést igénylő betegségek. Kisebb-nagyobb mértékben az AN minden szervet károsít. A koplalás miatt a gyomor- és a bélmozgások lelassulnak, a salakanyagok ürülése késik, emiatt gyakori az evés utáni teltségérzés és a fájdalmas székrekedés. Gyakori a hasi fájdalom is, ami néha életveszélyes szövődményt jelez. A hasi fájdalom oka az aorta hasi szakaszából eredő, páratlan ütőér – amely a hasnyálmirigy egy részét, a vékonybél Vater-papilla alatti szakaszát, valamint a vastagbél egy részét látja el vérrel – megbetegedése is lehet, mely életveszélyes következményekkel járhat.
Az AN halálozási arányában a legnagyobb szerepe a szívet és az érrendszert érintő megbetegedéseknek van. A tartós koplalás alacsony pulzust, alacsony vérnyomást és a szív tömegének csökkenését eredményezi, a bal kamra tömege is csökken, mivel a szívizomrostok sorvadnak és károsodnak, emiatt pedig a szív funkcionálisan romlik.
A koplalás és a csökkent folyadékfelvétel következtében a személy kiszáradhat, vére besűrűsödhet, és az sejtek közötti anyagcsere zavara is felléphet.
Nőgyógyászati következményei is vannak az AN-nak, a betegek kis része elveszíti fogamzóképességét. A menstruáció elmaradása az egyik diagnosztikus kritérium, és a túl alacsony testzsírszázalékot jelez.
Az idegrendszeri megbetegedések szintén gyakoriak, 100 AN-ás betegből 47-nél előfordul. Ide tartozik az általános izomgyengeség, perifériás idegi fájdalom, fejfájás, epilepszia, kettőslátás és mozgászavar. CT-vel igazolható az agy tömegének csökkenése is. Nem ritka a csontritkulás és a bőr fájdalmas berepedezése sem.
Összegezve tehát az evészavaroknak ez a kiemelt és legveszélyesebb formája sokféle fájdalommal kísért tünettel jár együtt. A fájdalomtünetek a betegség felismerésében a szakemberek és a családtagok, hozzátartozók segítségére is lehetnek, ezek csökkentése az egyik terápiás feladat. Az evészavarok, így az AN is több ok együttes hatásaként alakul ki, úgy mint biológiai, genetikai, pszichológiai, családi és környezeti tényezők, ezért kezelése is többszempontú megközelítést igényel. Sokszor az orvos és a pszichológus közös munkája hozza meg a gyümölcsöző eredményt.
A cikk ismertetője a Pszichoszomatikus Ambulancia munkatársa. www.pszichoszamoca.hu.
