Állandóan azt halljuk, hogy a sportolás jót tesz a mozgásszervi egészségünknek. Sokakban merül fel azonban a kérdés, hogy mozgásszervi betegségek esetén is javasolt-e a korábbi sporttevékenység folytatása azonos intenzitással? Sportorvos, ortopéd szakorvos árulja el, milyen mozgásformák javasoltak illetve kevésbé ajánlottak a porckopással küzdők számára.
Mikor gyanakodjunk porckopásra?
Az artrózis legjellemzőbb tünetei a fájdalom, valamint az ízületek „berozsdásodása” és merevsége. Ezek mellett gyakori jelenség az ízület duzzanata, a mozgás közben hallható „ropogása” és mozgástartományának beszűkülése. A porckopás a legtöbb esetben a térdízületeknél jelentkezik először, mivel ezek szinte állandó terhelésnek vannak kitéve.
Hogyan befolyásolja a mozgás a porckopást? Segíthet, de ronthat is rajta
Az egyik leggyakoribb mozgásszervi probléma hazánkban az ízületi porckopás, vagy másnéven az artrózis. A rendszeres mozgás segíthet megelőzni a porcok károsodását, ugyanakkor a nem megfelelően végzett, az ízületeket egyoldalúan, túlzottan terhelő edzések megterhelhetik a porcokat - ez leggyakrabban az erősen igénybe vett térdízületnél jellemző.
Hogyan előzhető meg mozgással a porckopás?
A túlterhelés miatti ízületi porckopás megelőzésére a sportorvosok azt javasolják, hogy:
- a mozgás, az edzések vagy bármilyen típusú sporttevékenység végzése előtt végezzünk alapos bemelegítést.
- az edzést követően, és ha kötötteb alkatúak vagyunk, akkor semmiképp se maradjon ki a rendszeres nyújtás, amit akár minden nap - edzéstől függetlenül is - végezhetünk.
- a mozgás során mindig fokozatosan növeljük a terhelést, és két terhelés között hagyjunk megfelelő időt a regenerálódásra, pihenésre.
- megfelelő mennyiségű (nagyjából 2 liternyi) folyadékot fogyasszunk naponta.
- törekedjünk a túlsúly kerülésére, hiszen minden kiló felesleg növeli az ízületek terhelését.
Szabad sportolni porckopással?
Az ízületek egészségének megőrzéséhez elengedhetetlen a gyermekkortól fogva rendszeresen végzett mozgás, sportolás. Nemcsak az általános egészségi állapotot javítja, a keringést és az anyagcserét fokozza, hanem a mozgásszervek minden elemének jót tesz. A csontok egészségét is őrzi, és a porckárosodások ellen is a legjobb prevenció: minél erősebbek, karbantartottabbak az adott ízület környéki izmok, annál jobban támasztják az ízületet és annál nagyobb részt vesznek át a terheléséből.
6+1 ajánlott mozgásforma
Ha már kialakult az artrózis, akkor olyan mozgásformát javasolt végezni, ami kíméli az ízületeket, azaz nem növeli a rájuk nehezedő terhelést és nem jár erős zökkenésekkel, viszont segít az izmok erősítésében és a mobilitás megőrzésében. Ilyenek többek között:
- Séta, gyaloglás, lépcsőzés
- Kerékpározás, szobabiciklizés
- Úszás, vízi torna
- Jóga
- Pilates
- Tai-chi
- Gyógytorna (személyre szabottan összeállítva)
7 mozgásforma, ami helyett célszerű
ízületkímélőbbet választani
Porckopás esetén nem ajánlottak azok a mozgásformák, amik jelentős terhelést rónak az ízületekre, vagy gyakori, erőteljes zökkenésekkel járnak. Kerülendő tehát például:
- Futás, kocogás kemény talajon
- Foci, kosárlabda
- Ugrással járó edzések (ugrókötél, crossfitt)
- Térdeléssel járó sportok (judo, birkózás)
- Tenisz, squash
- Síelés
- Súlyemelés nagy súlyokkal
Hogyan kezelhető a már kialakult porckopás?
Az artrózis kezelésekor a legfontosabb cél a fájdalom csillapítása, az elvékonyodott porcanyag lehetőség szerinti pótlása, a porc további károsodásának megakadályozása és a gyulladás csökkentése. A konzervatív kezelés részeként az érintett porcfelszínt regeneráló gyógyszereket kap, javasolt az ízületek terhelésének csökkentése és a személyre szabott gyógytorna végzése. Az oki terápia része például a hialuronsavas kezelés, amelynek során az ízületi felszín „kenésére”, a porc rugalmasabbá tételére és a gyulladás csökkentésére alkalmas, a szervezetben is termelődő hialuronsavat injekcióznak az ízületi résbe. Műtétre többnyire akkor van szükség, ha a fájdalom és a mozgás korlátozottsága olyan fokú, ami már nem javítható a konzervatív terápia eszközeivel.
Mikor sportolhatunk újra a porckopás kezelését követően?
A térdízületi porckopás nem egy ígéretes sportolónak tette már tönkre a karrierjét, mivel súlyosabb esetekben felmerül, folytathatja-e az érintett egyáltalán az adott sportágbeli karrierjét. Ha a porckopás miatt fel kellett függeszteni az addig végzett edzéseket, akkor a kezelés, illetve az esetleges műtét után hosszabb időt, akár több hónapot is igénybe vehet, amíg a sportoló visszatérhet a korábbi edzésritmusához. Ha túl korán kezdi újra teljes erővel terhelni az ízületet, akkor az az állapot romlását okozhatja. Olykor még az is előfordulhat, hogy az ízületeinket túlságosan terhelő sportág helyett másikat kell választanunk. Eseténként a sportsérüléseket követően visszamaradt állapotok is porckopást eredményezhetnek.
A cikk a Budai Egészségközpont ortopéd szakorvosainak közreműködésével készült.