HTML

Lájkolj minket

A helytelen testtartás, mint a derékfájdalom oka

szerző: Gerinces Magazin létrehozva: 2014.03.05. 07:53

A derék és háti gerincszakasz fájdalmainak számtalan oka és befolyásoló tényezője lehet. Egyik ilyen ok a helytelen testtartás, melyről már korábban is tudtuk, hogy hosszú távon a csigolyatestekre gyakorolt kedvezőtlen erők következtében, fájdalom forrása lehet, azonban ezt kutatási eredmények is alátámasztják.

gerinces_helytelen testtartás_blog.jpg

Japán kutatókból álló munkacsoport a törzs inklinációs szögét vizsgálta, mely az első háti csigolya, illetve az első keresztcsonti szelvényt összekötő egyenes és egy képzeletbeli függőleges vonal által bezárt szög. (lásd illusztráció) Ezen szög révén tanulmányozható a testtartás a hétköznapi tevékenységek során, mint például séta, takarítás, főzés, tanulás, stb. Az előrehajló testtartás növeli ennek a szögnek a mértékét.

Mivel a testtartás az életkor előrehaladtával változhat, a kutatók idősebb populációt választottak, összesen 804 személyt, akik életkora legalább 65 év volt. A gerinc tartását ún. Spinal Mouse segítségével mérték, mely egy számítógépes szoftverhez illesztett eszköz és általa mérhető a gerinc görbülete.

A négy évig tartó megfigyelések során kimutatták, hogy azok a személyek, akiknél megnövekedett az inklinációs szög, a megnövekedett terhelés okozta fájdalom miatt nagyobb valószínűséggel fognak segítségre szorulni a hétköznapi tevékenységek végzésében. A vizsgált egyének negyede, akik a legnagyobb szöggel rendelkezők csoportját képviselték 3,47-szer nagyobb eséllyel fogják nehezebben elvégezni a hétköznapi munkájukat, mint azok, akiknél a testtartás a normálishoz közelít, tették közzé a kutatók.

 

A cikk ismertetője az Országos Gerincgyógyászati Központ és a Budai Egészségközpont munkatársa.

Forrás:

Spinal posture in the sagittal plane is associated with future dependence in activities of daily living: a community-based cohort study of older adults in Japan.

Kamitani KMichikawa TIwasawa SEto NTanaka TTakebayashi TNishiwaki Y.

2 komment

Címkék: derékfájdalom helytelen tesstartás

A bejegyzés trackback címe:

https://gerinces.blog.hu/api/trackback/id/tr95825285

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vladimir0370 2014.03.05. 18:09:53

micsoda blog!
kulonben melyik egyetemen vegeztek a kiserletet?
ez a gerinc kerdes rendkivul izgalmas. vissza fogok nezni parszor. kivancsi vagyok, milyen iranyba megy a blog.

Boka1 2014.03.05. 22:21:01

Amíg szénsavas vizet meg üdítőt ittam, fájt a derekam meg a térdem. Amióta tiszta vizet iszom, nem fáj. A testtartásom biztos változott, mert ki tudok egyenesedni. :D


süti beállítások módosítása