A fájdalomcsillapítás tudománya régóta küzd a krónikus, nehezen csillapítható, nehezen uralható fájdalmak kezelésével. Ezen problémára fejlesztették ki a neurostimulátort, mely egyes országokban már bizonyos betegségekben, fájdalmakban alkalmazható eljárás, de speciálisan a gerincbetegségek okozta fájdalmak csillapításában még kipróbálás alatt áll, nem igazán terjedt el.

A neurostimulátor egy kisebb műtéti eljárással testen belül elhelyezett készülék. Nagysága egy kisebb stopperórához hasonlítható. A készülék mikroelektródákon keresztül elektromos jeleket közvetít az idegeket körbevevő agyhártya körüli térbe. Ezen elektromos ingerek a fájdalmas területről „más” érzetet keltve átállítják, megváltoztatják a végtagokról beérkező fájdalomingereket, így az eljárással a fájdalom üzenetek blokkolódnak, mielőtt elérnék az agyat. Ezt úgy jöhet létre, hogy a készülék impulzusai gyorsabban jutnak el az agyig, mint a fájdalomszignálok, így tulajdonképpen „átverik” az agy érzékelését.

A beültetett eszközt a bőr alatt helyezik el a hasi vagy ágyéki régióban. Esztétikailag egy kisebb dudornak imponál a bőr alatt (gondoljunk a pacemakerekre). A készülékhez külső kézi programozó egységek tartoznak, melyet külön az orvos, de a beteg is beállíthat. Így szabályozható a stimuláció ereje és típusa a különböző napszakokban és a változó mindennapi tevékenység alatt. Kiegészítőként egy adaptív rendszer is létezik, ami automatikusan változtatja az ingereket a test pozíciójához képest (ülő, álló stb.).

Összefoglalva a neurostimuláció, mint terápiás lehetőség bizonyos helyeken már elfogadott speciális idült fájdalomszindrómákban, de a hosszú távú, evidenciaszintű vizsgálatok gerincbetegeken még folynak. Az előnyök között kiemelendő, hogy tényleg egy olyan lehetőség, ami a betegek egy nehezen gyógyítható csoportját célozza, továbbá a beültetés megterhelése a hagyományos sebészi eljárásokéhoz képest kisebb. A neurostimulációról itt olvashat bővebben.

A cikk szerzője az Országos Gerincgyógyászati Központ munkatársa.