HTML

Lájkolj minket

Gerinckímélő segédeszközök ülőmunkához

szerző: Gerinces Magazin létrehozva: 2015.04.28. 09:10

A mai felnőttek túlnyomó többsége – sőt, tulajdonképpen a gyerekek is – szinte folyamatosan ülnek. Ráadásul munkába, iskolába is ülve, kocsival jut el a többség. A sok ülés pedig nemcsak, hogy nem pihenteti, hanem épp ellenkezőleg, megterheli a gerincet.

 gerinces_helyes_ules_blog.jpg

Munkahelyen, iskolában, kenyérkereset, tanulás és játék, szórakozás közben is ülünk. Igen gyakran a számítógép előtt telik napjaink nagyobb része. Ez utóbbi szinte mozdulatlan pozíciót jelent a monitorra szegezett tekintet miatt. Nem csoda, ha ezután derékfájás, hátfájás vagy éppen nyakfájás, nyakmerevség kínoz. A mozgáshiány miatt ugyanis csökken az anyagcsere a szervezet minden szövetében, így az ízületek, porckorongok porcaiban is. A porcok bevonata rugalmatlanná válik, később berepedezhet, károsodhat is. Ekkor jelentkezik a derékfájás, ami időnként elmúlik ugyan, de mind gyakrabban vissza is tér. A porckorongok károsodása később porckorongsérv kialakulásához is vezethet. Ilyenkor a porckorong kitüremkedő belseje nyomja a gerincvelő idegeit, igen komoly fájdalmakat okozva. A derékból a fájdalom pedig már a vállba, a karokba, lábakba is kisugárzik. 

 

Van segítség!

A legjobb, ha a probléma ismeretében igyekszünk elejét venni az ülés okozta ártalmaknak, vagy legalábbis csökkenteni, ellensúlyozni azokat. Próbálhatjuk segédeszközökkel helyes tartásba állítani testünket, ezáltal a gerincre nehezedő terhelés csökken. Sokat segíthet a rendszeres mozgás, a megfelelő sport – különösen jó hatású a rendszeres úszás és gerincbetegek esetén az egyénre szabottan összeállított gyógytorna, melynek célja, hogy a testtartásért felelős összes izom kellő erejét és nyújthatóságát biztosítsa. A mozgás hatására fokozódik az anyagcsere, javul a vérellátás, ami nemcsak az egészségnek, de a szellemi kapacitásunknak is jót tesz, növeli a koncentrálóképességet. Ezért aztán az úszástípusok közül is kiemelten ajánlható a hátúszás (de a mellúszás és a gyorsúszás is, ha szabályos), valamint a rendszeres séta, a tai-chi, a Pilates, a Body Art. A foci, a röp- és kosárlabda, a tenisz és a pingpong is jó választás – arra azonban ügyeljünk, hogy a hirtelen mozdulatok húzódásokat, rándulásokat okozhatnak, ha egymás után többször is előfordul ilyen, inkább keressünk más mozgásformát magunknak. Jó hatású lehet a masszázs, és természetesen fontos a megfelelő ülőalkalmatosságok használata.

 

Ülőpárnák, nemcsak a kényelemért

Gerincünknek számos segédeszközzel a kedvében járhatunk. Az irodai vagy az otthoni székünket többfajta párnával tehetjük egészségesebbé.

Az instabil, leginkább talán alaposan leeresztett labdához hasonló, ún. egyensúlyozó párnák javítják a megszokott rossz tartást, fejlesztik az egyensúlyérzéket, miközben folyamatos mikromozgásokat tesznek lehetővé a gerincet tartó izmok részére. A párnáknak létezik több célra használható, érdes felületű úgynevezett masszázspárna változata is.

Az ékpárna megmagasítja a szék ülőfelületének hátsó részét, ezáltal helyes pozícióba igazítja a testet ülés közben is. (Sajnos, a székeket, fotelokat általában éppen fordítva, a hátsó résznél mélyített üléssel készítik.) Létezik levegővel töltött változata is, ami kombinálja a magasított ékpárna és az instabil párna előnyeit.

A különféle deréktámasztó párnák segítenek a gerinc ideális görbületét fenntartani, csökkentik azt a plusz terhelést, ami üléskor a gerincre nehezedik. Kapható autóüléshez és székekhez rögzíthető verziója is.

Hosszabb utazáshoz buszon, kocsiban illetve tv-nézéshez otthon is ajánlhatóak a nyakat megtámasztó, speciális, gallérszerű párnák.

 

Speciális ülőalkalmatosságok

A térdeplő székek első pillantásra talán mindennek látszanak, csak ülőbútornak nem, de aki egyszer kipróbálja őket, tanúsíthatja, hogy mennyire kényelmesek. Előre döntött ülésük és a térdtámaszuk segít a helyes, gerincet kímélő, biztonságos testtartás felvételében.

Az úgynevezett nyeregszékek nevében a leírásuk: ülőkéjük nyeregre hasonlít, hátsó részük emelt, ezzel az optimális súlyelosztást és a gerinc kisebb terhelését segítik.

Az ülőlabdák a széket helyettesítik. Hasonló elven és hatással működnek, mint az egyensúlyozó párna. Számos változatuk van, több méretben, testsúlyhoz és a lábhosszúsághoz igazodva kapható, gyerekek számára is van. Az egészen egyszerű, óriási labdától a már apró, a labda elgurulását megakadályozó lábacskákkal rendelkezőn át a derekat támasztó támlával ellátott változatig lehet válogatni közülük. A legújabb találmány a görgős kerekű irodai székek és az ülőlabda kombinációja, melynek háttámlás, sőt karfás verziója is létezik.

Közös előnyük, hogy rajtuk ülve hátizmaink állandó mozgásban vannak, így a porckorongok kevésbé károsodnak.

 

Az írás az Országos Gerincgyógyászati Központ munkatársainak közreműködésével készült.

Szólj hozzá!

Címkék: hátfájás derékfájás hátizom porckorong ülőpárna helyes ülés ülőpárnák

A bejegyzés trackback címe:

https://gerinces.blog.hu/api/trackback/id/tr227404920

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


süti beállítások módosítása