HTML

Lájkolj minket

Cipeljen a gyerek iskolatáskát, vagy mi vigyük helyette?

szerző: Gerinces Magazin létrehozva: 2020.09.03. 06:40

Az iskolatáska cipelése elvileg jót is tehetne a gyermek egészségének. Amennyiben sosem visznek terhet, kisebb mértékben erősödnek a csontjaik és az izmaik – ugyanis a csontokba nagyobb mértékben épül be a kalcium, amikor a gravitáció ellenében végzünk izommozgást. De mégis mekkora az a teher, amit maguk a gyerekek is cipelhetnek?

gerinces-iskolataska-02.jpg

Ha a gyermeket megkíméljük minden terheléstől, így a táska cipelésétől is, akkor előfordulhat, hogy még a számára szükséges terhelést sem kapja meg. Márpedig a csontok kellő mésztartalmának kialakulásához és az izmok megfelelő fejlődéséhez szükség van a terhelésre – persze leginkább a dinamikus vagyis a mozgással járó terhelésre.

Ha a gyermek a testsúlya 10%-át meg nem haladó táskát visz, azzal tehát éppen segíti az egészséges fejlődését. Az pedig különösen hasznos fejlesztő gyakorlat, ha az iskoláskorú gyermek a villamoson, buszon állni is megtanul. Eközben ugyanis nagyon sokféle szerve fejlődhet: az egyensúlyozás képessége, az izmok ereje, a csontok mésztartalma mind előnyösen változik. Sőt, még a lelki egészségnek is használ, ha a gyermek eközben megtanul odafigyelni másokra, észreveszi az időseket, várandósokat, betegeket, a pici gyermekkel utazókat – és a helyét átadva állva gyakorlatozik a további úton.

Az iskolatáska cipeléséhez persze arra is szükség van, hogy a gyermek izomzata, csontozata megfelelően fejlett legyen. Ez már a szülőktől és az iskolai testnevelőktől is függ. Ugyanígy az optimális iskolatáska súlyát úgy érhetjük el, ha mindkét fél odafigyel a fölösleges vinnivalók elkerülésére: az iskolában is bent lehet tartani olyan taneszközöket, amikre nincs otthon szükség.

Mikor nem egészségkárosító a táska cipelése?

Az egészséges gyermek akkor viheti az iskolatáskát, ha megfelel az alábbi egészség követelményeknek:

1. Az iskolatáska olyan anyagból van, ami üresen is könnyű.

2. A megpakolt iskolatáska súlya nem haladja meg a gyermek testsúlyának 10 , maximum 12 százalékát.

3. Az iskolatáska vállpántja széles, és úgy állítjuk be a pánt hosszát, hogy a táska a gyermek hátán fekszik, így nem verdesi minden lépésnél a derekát.

gerinces-iskolataska-01.jpg

Mit magyarázzunk el a gyereknek?

1. Csak a legfontosabb dolgokat vigye magával! Ennek érdekében a szülőknek és a tanároknak érdemes rendszeresen hangsúlyozni, hogy minél kevesebb dolog cipelését várják el gyermeküktől.

2. Az ideális iskolatáskának két vállpántja van! Manapság nagyon elterjedtek a válltáskák és az oldaltáskák, de ezeknél nem egyenletesen oszlik el a terhelés, csak az egyik vállra nehezedik minden súly. A merevített, párnázott hátrész és a széles vállpántok nem csak a tartást segítik, de kényelmesebbé is teszik a súly viselését.

3. Mozogjon minél többet! A nyári szünetben többet mozognak a gyermekek, mint évközben. Éppen ezért nagyon fontos a motiváció, hogy mozgásigényük az év további részében se lankadjon. A rendszeres mozgással nem csak az erőnlétük növekszik, és testük ellenálló képessége fejlődik, de még agyműködésük, és ezzel tanulási eredményességük is javul.

A cikk az Országos Gerincgyógyászati Központ gerincgyógyász szakorvosainak közreműködésével készült.

4 komment

Címkék: gyerek iskola mozgás iskolatáska kalcium hát tanévkezdés

A bejegyzés trackback címe:

https://gerinces.blog.hu/api/trackback/id/tr916187384

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Almandin 2020.09.03. 17:03:10

Nem tudom, hogy ma mekkora súlyt cipelnek a gyerekek, de 30 évvel ezelőtt egy iskolatáska volt vagy 6-8 kg. Egy nap 5-6 óra, mindegyikhez egy könyv, egy munkafüzet, füzet, tolltartó, ellenőrző, uzsonna, bizonyos napokon tornazsák. Ez sok, ennyi árt a gyerekeknek (nem véletlenül népbetegség a gerincbaj). Én felnőttként válltáskát és egy kisebb szatyrot viszek magammal, utóbbiban mindig van notesz, esernyő, zsebkendő. Ez is összesen 2-3 kg között van. Ismerőseim szörnyülködnek, hogy ez milyen sok. Nos, ez semmi ahhoz képest, hogy az érettségiig mit kellett naponta cipekedni.

Pötyögtetek 2020.09.03. 19:48:35

Milyenmár... úgyis homeschool lesz, nincs miről írni.

AlexAston 2020.09.03. 20:22:46

El vannat tunyulva a gyerekek, ez a helyzet. Mindenhova kocsival viszik őket az "idióta" szülők, a széltől is óvják őket, persze, hogy nehéz nekik az iskola táska.
Több mozgás, kevesebb tablet kellene...

Almandin 2020.09.04. 00:10:49

@AlexAston: Az eltunyulás igaz. Nem kellene ennyit autóztatni őket, de egy 6 kg-os iskolatáska egy 60 kg-os felnőttnek lenne optimális terhelés, nem egy 30 kg körüli gyereknek. Azzal valóban meg lehet alapozni az életre szóló gerincproblémákat.


süti beállítások módosítása