HTML

Lájkolj minket

Autóvezetés és gerincműtét

szerző: Gerinces Magazin létrehozva: 2013.11.08. 08:03

Az alábbiakban egy előzetes tanulmány eredményeit olvashatják, melyben a nyaki porckorongsérv miatt elülső feltárásból végzett stabilizációs műtéten átesett betegek autóvezetési reakció idejét vizsgálták műtét előtt és műtét után az osztrák kutatóorvosok.

A kutatóorvosok vizsgálatának alapját az adta, hogy az ágyéki gerinc műtéten átesett betegek körében már történtek korábban vizsgálatok, melyben az autóvezetési reakcióidő változását mérték. Ugyanakkor ezt kérdést a nyaki gerinc degeneratív megbetegedései esetén eddig még nem vizsgálták. Ráadásul a szakirodalomban azzal kapcsolatban sincsen információ, hogy nyaki gerinc műtétet követően autóvezetéshez mikortól ajánlott visszatérni.

autovezeto_blog.jpg

Tanulmányukba 12 pácienst vontak be, akik nyaki gerincstabilizációs műtétre kerültek később. Mérték műtét előtt és után (kórházból való távozáskor és műtét után 6 héttel) az autóvezetési reakcióidőt, a nyakban és a karban jelentkező fájdalmat. Kontroll csoportnak 31 egészséges (nyaki gerinc megbetegedéssel nem rendelkező) személyt választottak.

Vizsgálatuk eredményét a European Spine Journalban ismertették. Az autóvezetési reakcióidő műtét előtt 601 millisecundumnak (ms) adódott, amely szignifikáns mértékben javult a műtétet követően: kórházból történő hazamenetelkor 580ms, 6 hetes kontrollvizsgálaton már 532 ms volt. Ugyanakkor az egészséges kontrollcsoport autóvezetési átlagos reakció ideje 487ms volt.

A kapott eredményeket a kutatók a következő módon kommentálták. A műtét pozitív módon befolyásolja az autóvezetés biztonságosságát. Az eredmények alapján úgy tűnik, hogy már a kórházból történő hazamenetelkor is biztonsággal visszatérhetnek a betegek az autóvezetéshez. Ugyanakkor fontosnak tartják, hogy a nyaki gerinc degeneratív megbetegedései miatt műtétre kerülő betegek tájékoztatva legyenek arról, hogy egészséges kontrollcsoporthoz viszonyítva az autóvezetés során a lassabb a reakció idejük.

A cikk teljes válozata az European Spine Journalban (Eur Spine J (2013) 22:1517–1521) olvasható.

A cikk ismertetője a Budai Egészségközpont Kft. és az Országos Gerincgyógyászati Központ munkatársa.

Szólj hozzá!

Címkék: gerincsérv autóvezetés gerincműtét porckorongsérv

A bejegyzés trackback címe:

https://gerinces.blog.hu/api/trackback/id/tr515615903

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


süti beállítások módosítása