HTML

Lájkolj minket

Mi történik vállficam esetén?

szerző: Gerinces Magazin létrehozva: 2020.11.19. 04:38

A váll nagyon érzékeny a sérülésre, ennek megfelelően a vállficam is igen gyakori, főleg sportolóknál. De mitől alakul ki és mit tegyünk, ha kificamodik a vállunk?

Az emberi test egyik legnagyobb mozgásterjedelemmel rendelkező ízülete a vállízület

A vállízület extrém mozgásokra képes széles határok között, így teszi lehetővé számunkra, hogy karunkat minden irányba szabadon mozgathassuk. Ezt a képességét egyrészt sajátos felépítésének, alakjának köszönheti, főleg annak, hogy az ízületi vápa arányaiban jóval kisebb, mint az ízület feje - a felkarcsont fej. Másrészt köszönhető az ízületet körülvevő laza lágyrészeknek, szalagoknak, ínaknak és izmoknak. Ám pont ebből az extrém mozgástartományból fakadóan igen sérülékeny is a vállízület. Mivel a nagy mozgásterjedelem minden fázisában az ízületet körülvevő szalagoknak, a stabilizáló rendszerrel együtt biztosítani kell a stabilitást, a rendszer kisebb sérülése is instabilitást, sérülékenységet okozhat.

gerinces-vallficam1.jpg

Mitől ficamodhat ki a váll?

Vállficam esetén a felkarcsont feje kiugrik a lapockán található ízületi vápából. A vállficam többnyire baleseti eredetű: általában egy, nagy külső erőbehatás következtében alakul ki (pl. esés közvetlenül a vállra, a kinyújtott karra vagy a könyökre, a kar megrántása). Emellett kialakulhat gyakori, ismétlődő extrém terhelések következtében is. Ilyenkor az ún. sorozatos mikortraumák következtében másodlagos károsodások jönnek létre, pl.: a csontos vápa sérülése, a stabilitást biztosító porcos gyűrű ízületi tokkal és szalagokkal együtt való leválása a vápáról, a felkarcsont ízületi porcfelszínének benyomódása stb.

Gyakori probléma lehet elsősorban fej feletti aktivitást végző élsportolóknál, főleg dobó sportolóknál: kézilabdásoknál, vízilabdásoknál, dobó atlétáknál, küzdősportolóknál. Ha egy baleseti eredetű ficam miatt lazaság alakul ki, akkor a vállficam kiújulhat. Különösen az aktív, 30 év alatti egyének esetében igen nagy az ismételt ficam kialakulásának esélye az első traumát követő egy-két évben.

A vállficam lehet nem baleseti eredetű is, melynek oka legtöbbször valamilyen veleszületett fejlődési zavar. Az ízületi felszín fejlődési rendellenessége és általában egy rossz mozdulat hozza elő a problémát. Mindazonáltal a vállficam hátterében állhat általános ízületi lazaság és izomműködés zavar is.

Honnan ismerhető fel a vállficam?

Erős fájdalommal, bizonytalanságérzettel és mozgáskorlátozottsággal jár a váll vagy a kar mozgatása. Kézzsibbadás is előfordulhat. Jellemző, hogy a válltájék deformált, a váll körvonala csapott.

Mi a teendő vállficam esetén?

Vállficam esetén azonnal orvoshoz kell fordulni. Laikusok semmi esetre se próbálják helyre tenni a sérült testrészt! Az ortopéd szakorvos legtöbbször először röntgenfelvételt kér, majd ha biztos a vállficam diagnózisa, akkor speciális műfogásokkal, lassú mozdulatokkal teszi helyre a vállat. Ritkán szükség lehet altatásra is, főleg hosszabb ideig ficamodott ízület esetében. Ilyenkor a vállízületi repozíció (az ízület helyretétele már nem végezhető el az izmok ellazítása nélkül). Altatás nélküli helyretétel esetén a művelethez szükséges a páciens közreműködése is.

gerinces-vallficam2.jpg

Fontos tudni, hogy a kificamodott váll helyretételét mielőbb el kell végezni, lehetőség szerint egy órán belül, mert késedelem esetén lassabban regenerálódik a sérülés, melynek következtében a kar mozgása és izomereje csökkenhet. A helyretétel után rögzítést (ún. kartartót) alkalmaznak, amit a páciensnek általában 3 hétig viselnie kell. A kezelés további részét képezi a komplex mozgásterápia. A gyógytorna általában több hónapot is igénybe vesz.

Műtétre többnyire élsportolóknál van szükség, vagy azoknál, akiknél nem először fordul elő ficam és akiknél hosszabb gyógytorna is eredménytelen. A vállficam kezelésére többféle műtéti technika is létezik. A leggyakrabban végzett műtét az anatómiai rekonstrukció, -amikor a sérült stabilizáló általában mini, horgonycsavarok segítségével. Ezt a műtétet intézetünkben artroszkópos, minálinvazív módszerrel végezzük. Természetesen a műtét után is elengedhetetlen a rehabilitáció a gyógyulás érdekében.

A cikk a Budai Egészségközpont ortopéd szakorvosainak közreműködésével készült.

1 komment

Címkék: sport baleset ficam izület váll

A bejegyzés trackback címe:

https://gerinces.blog.hu/api/trackback/id/tr2816290602

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hórukk 2020.11.20. 14:53:16

Az utolsó bekezdés szövege némiképp értelmetlen: " anatómiai rekonstrukció, -amikor a sérült stabilizáló általában mini, horgonycsavarok segítségével. "
Remélem jobban csinálják mint ahogyan elmondják a műtét lényegét.


süti beállítások módosítása