A D3-vitamin klinikai jelentőségéről számos betegség megelőzésében már több vonatkozásban írtunk honlapunkon. Jelen cikkünk aktualitását az adja, hogy világszerte koronavírus járvánnyal küzd az egészségügy, a világ legtöbb kormánya, tulajdonképpen az egész emberiség. Közismert az idősödő és idős…
A koronavírus terjedésével egyre többen kényszerülnek arra, hogy lemondjanak megszokott tevékenységeikről, többek között a sportról. Ha igazán elővigyázatosak akarunk lenni, kerüljük az edzőtermeket, uszodákat, de ettől még nem kell feladni a mozgást. Összegyűjtöttünk pár tippet az otthoni…
A rendszeres futás segít az egészségünk, a testsúlyunk, a jó közérzetünk megőrzésében. De csak akkor, ha körültekintően járunk el, és mindent megteszünk a sérülések elkerüléséért. Összegyűjtöttük, hogy mire kell figyelni ahhoz, hogy a mozgás valóban öröm, és ne új egészségügyi problémák forrása…
Egészségünk megőrzése és a sérülések elkerülés miatt nem mindegy, hogy miként készülünk fel egy futóversenyre. Összegyűjtöttük, hogy mit érdemes a verseny előtt fél évvel, egy hónappal, egy héttel és egy nappal csinálni, hogy igazán eredményesek legyünk.
Egyre többen szenvedünk nyakfájdalomtól, aminek az egyik leggyakoribb oka, hogy folyamatosan a telefonunkat nézegetjük, és ezért a nyakunk állandósult, rossz tartásban helyezkedik el. Ez hosszú távon a nyaki gerinc deformitásához, degeneratív folyamatok kialakulásához, koncentráció csökkenéshez és…
A kínzó nyakfájdalom hátterében gyakran húzódik meg nyaki porckorongsérv. A diagnózist meghallva azonban nem kell megijednünk, hiszen célzott gyógytorna segítségével a kezdeti tünetek hatékonyan kezelhetőek. Eláruljuk, milyen gyakorlatokat végezzen a nyakfájás enyhítésére!
A deréktáji fájdalmak kortól és nemtől függetlenül a népesség nagy részét érintik. A világon több millió ember szenved mozgásszervi megbetegedésből fakadó súlyos, hosszú ideig tartó fájdalomtól. A munkából való kiesés és betegszabadság hátterében sokszor szerepel az ágyéki gerincfájdalom, mint a…
Szeretné megelőzni a derékfájást? Végezzen erősítő gyakorlatokat, melyekkel növelheti a gerincet stabilizáló izmok erejét és állóképességét, ezáltal fokozhatja a gerinc terhelhetőségét!
Az utóbbi évek/évtized egyik leginkább felkapott mozgásformája, edzési iránya a saját testsúlyos gyakorlatok voltak, avagy ahogy sokak fejében él: a funkcionális edzés.
Az egészséges gerinc élettani görbületei a rugalmas erőátvitelt szolgálják. Ezek közül a hátrafelé domborodó görbületek neve az orvosi szakirodalomban: kyphosis. A gerinc élettani görbületei fokozódhatnak ill. csökkenhetnek, ha az egyén testtartása helytelen vagy ha a csigolyákon bizonyos csontos…