Vannak, akik egy-két nappal előbb megérzik a közelgő időjárás-változást a korábbi csonttöréseik helyén vagy az ízületeikben jelentkező fájdalom révén.

Vannak, akik egy-két nappal előbb megérzik a közelgő időjárás-változást a korábbi csonttöréseik helyén vagy az ízületeikben jelentkező fájdalom révén.

A sportolni vágyóknak ebben az időszakban érdemes átgondolniuk az edzéstervüket, hogy extrém hőség során se tegyék ki szervezetüket veszélyeknek.

Egy rossz mozdulat, lépés nyomán előfordulhat az ízületek sérülése, az izmok vagy ínak, szalagok húzódása, rándulása, netán szakadása.

Gerincműtét után nem kell szerzetesi életmódra váltani.

Az utóbbi években egyre több irodában tűntek fel az olyan íróasztalok, amelyek mellett állva is lehet dolgozni, így elkerülve az ülő munka egészségkárosító hatásait.

Amilyen gyakori, olyan ellentmondásos jelenség az izomláz, aminek okairól és kezeléséről máig viták folynak.

Korábban csak a profi sportolók használták a tapaszokat, mostanra viszont bárki számára elérhetőek lettek – de mire is jók pontosan és hogyan fejtik ki hatásukat hatóanyag nélkül?

Jelentősebb túlsúly esetén különösen indokolt az óvatosság, hiszen a rosszul megválasztott, megfelelő előkészítés nélkül elkezdett, túl intenzív vagy túl hosszú ideig tartó sportolás könnyen kimerüléshez vezethet. Cikkünk első részét ezen a hivatkozáson olvashatják el.

A túlsúlyos embereknél kockázatos lehet, ha kellő körültekintés nélkül kezdenek bele egy új mozgásprogramba.

A gyaloglás egyaránt ajánlható mozgásforma a mozgásszervi panaszokkal vagy túlsúllyal küzdőknek, de azoknak is, akik el szeretnék kerülni ezen állapotokat.
Bármely életkorban végezhető, frissítő, stresszoldó, betegségmegelőző, erősítő hatású. Egyszerű testedzés, de néhány jó tanácsot azért ehhez is érdemes megfogadni, hogy minél hatékonyabb legyen.
